Szécsi Zoltán bravúrjainak köszönhetően verte az Eger a Vasast

Vágólapra másolva!
2007.10.31. 21:40
Egygólos győzelmet aratott a férfi vízilabda-bajnokság hetedik fordulójában az Eger a Vasas ellen. A hazai medencében vízbeszálló Gerendás-alakulat 6-5-re verte az előző szezon bajnokát. A Szeged a Fehérvár ellen edzett egy jót: Varga Tamásék 23-5-re nyertek.
Szécsi bravúrjai kellettek az Eger hazai sikeréhez
NS-archív
Szécsi bravúrjai kellettek az Eger hazai sikeréhez
Szécsi bravúrjai kellettek az Eger hazai sikeréhez
NS-archív
Szécsi bravúrjai kellettek az Eger hazai sikeréhez

Telt ház – az eltiltott Gerendás György is a nézőtéren foglalt helyet – előtt kezdődött az Eger–Vasas rangadó, amelyen a bajnoki címvédő és eddig veretlen Vasas találkozott a nyáron jelentősen megerősödött hazai együttessel.

Öt és fél percet kellett várni az első gólra, ekkor – emberelőnyből – Nyéki Balázs szerezte meg a vezetést az Egernek, majd Biros Péter bombázott a jobb szélről Nagy Viktor kapujába (2–0).

A második negyed elején a Vasas is értékesített egy emberfórt (Varga Dániel első gólját szerezte a háromból), ám – szintén előnyből – Hegedüs Gábor visszaállította a kétgólos különbséget. A előnygóloknak azonban ezzel még nem szakadt vége, Tóth Márton is eredményes volt, de a nagyszünetben így 3–2-re vezetett a remekül védekező, Eger, amelyben ráadásul Szécsi Zoltán is válogatott formában védett.

A fordulás után egyenlített a Vasas: talán már mondani sem kell, hogy Varga Dániel is előnyből talált be. Azonban az Eger is hamar igazolta, hogy ebben a műfajban továbbra is kiválóak, a harmadik nyolc percben kettőből kettő volt az emberelőny-kihasználási mutatójuk (Biros és a kanadai Aaron Feltham volt eredményes), a záró negyedre így 5–3-as vezetéssel fordulhattak a hazaiak.

A negyedik negyedben aztán csak megtört a jég: hat emberelőnyből szerzett gól után, akcióból is eredményes volt az egyik csapat. Kovács Róbert épp a támadóidő lejártakor lőtt Szécsi kapujába. A Vasas pedig, ha már lendületbe jött, ismét egyenlített, miután Kincses Attila büntetőt harcolt ki Decker Ádámmal szemben, Varga Dániel pedig nem hibázta el az ötméterest. Gyorsan érkezett a válasz, Császár György emberelőnyből volt eredményes.

A hátralevő időben már nem változott az eredmény, a Vasas még emberelőnybe került, ám Heinrich Dávid lövését Szécsi a kapufára tolta, győzött az Eger.

OB I, FÉRFIAK

7. FORDULÓ:
BRENDON-UPC-ZF-EGER-TEVA-VASASPLAKET 6–5 (2–0, 1–2, 2–1, 1–2)
Eger, 2000 néző. V: Kiszelly, Petik A.
EGER: Szécsi – Hegedüs 1, Biros 2, Binder, Kis G., Kiss Cs., Császár 1. Cs: Matajsz, Varga II Zs., Feltham 1, Nyéki 1, Decker Á., Kovács G. Edző: Tóth Kálmán
VASAS: Nagy V. – Kovács R. 1, Steinmetz B., Mátyás, Steinmetz Á., Katonás, Varga Dénes. Cs: Kincses, Varga Dániel 3, Tóth M. 1, Heinrich, Takács B. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 11/5, ill. 8/3
Ötméteresből: –, ill. 1/1
Sárga lap: Tóth Kálmán (29. p.)
Kiállítva (cserével, végleg): Varga II Zs. (17. p.)
SZEGED BETON VE-FEHÉRVÁR-POLO SE 23–5 (5–1, 5–0, 5–2, 8–2)
Szeged, 200 néző. V: füzesi, Madarasi
SZEGED: Baksa – Lehmann 2, VARGA P. 5, Varga T. 2, Komlósi 1, Balatoni 1, Weszelovszky. Cs: Németh II Zs. (kapus), Juhász Zs. 2, Monostori 2, Éles 1, Molnár P. 2, TÖRÖK B. 5, Donauer. Edző: Gyöngyösi András
FEHÉRVÁR: Veres – Naganuma 1, Hegedűs, Hesz 1, Gelley, Deme, Rom. Cs: Tóth B. 1, Ritter, Popovics, Lázár 2, Horgos, Garádi. Játékos-edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 7/5, ill. 6/2
Ötméteresből: 2/1, ill. –
Gyöngyösi András: – Mindenkivel elégedett vagyok, külön gratulálok ifjú tehetségünknek, Török Bélának.
Dabrowski Norbert: – Értékelhetetlen teljesítményt nyújtottunk.
PVSK FÜSZÉRT-BVSC 12–7 (1–2, 4–2, 3–1, 4–2)
Pécs, 150 néző. V: Bátori
PVSK: Gárdonyi – SEMAN 3, De Blasio 1, CZIGÁNY 3, BÓBIS 1, Ágner, Babay. Cs: Petőváry 1, Surányi 1, Kollár 1, Bereczki 1, Lukács G.
Edző: Ambrus Tamás
BVSC: Labancz – Németh Zs. 1, Szűcs L., Ambrus F., Simon A. 1, Pecz, Szabó P. 1. Cs: Szabó A. (kapus), Nagy S., KUNCZ 3, Kriszt 1, Zsoldos:, Galambos
Edző: dr. Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 8/4
Ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Kuncz (26. p.)
Cserével végleg: Nagy S. (26. p.9
Piros lap: Mészáros Csaba a BSSc technikai vezetője (16. p.)
Ambrus Tamás: Messze még a csúcsforma, sokat kell még dolgozni, de gratulálok a fiúknak, hogy visszanyerték a hitüket.
Vincze Balázs: – Nem tudtuk a kezdeti lendületünket végig tartani.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik