Három a magyar igazság: nyert a Szeged, az Eger és a Pécs is

Vágólapra másolva!
2007.10.27. 21:59
Mindhárom magyar csapat győzelemmel vette szombati akadályát a férfi vízilabdázók LEN-kupájában. A legnagyobb fegyvertényt a szeged hajtotta végre, amely a horvát Sibeniket verte 8-7-re. Az Eger simán nyert 14-6-ra az Esslingen ellen, míg a Pécs a cseh Strakonicét fektette kétvállra (21-5).
Varga Tamás három góllal járult hozzá csapat sikeréhez
NS-archív
Varga Tamás három góllal járult hozzá csapat sikeréhez
Varga Tamás három góllal járult hozzá csapat sikeréhez
NS-archív
Varga Tamás három góllal járult hozzá csapat sikeréhez

Az Eger az Esslingent fogadta. A magyar csapatnak természetesen nem okozott túl nagy gondot német riválisának legyőzése - bár a szekér igen csak döcögősen indult be.

Az első negyed meglepő 3–3-as eredménnyel zárult. Továbbra is hiányotnaka magyar csapat játékából az akciógólok.

Az első szünetben Gerendás György nemtetszésének adott hangot. Az Eger vezetőedzője ezúttal saját játékosain kérte számon a gyenge teljesítményt.

A "dorgálásnak" meglett az eredménye: Kis Gábor is megrázta magát, Varga II. zsolt is remekül centerezett, és rögtön 7–4-re vezetett az Eger.

Kiss Csaba , majd ismét Kis G. villant és 9–5-tel fordulhattak a mérkőző felek.

A szünetet követően Decker hozta lendületbe a hevesi alakulatot, amelynek ekkor már nem volt egyenrangú ellenfele az Esslingen.

A végeredmény 14-6 lett a magyar csapat javára. Az Eger két forduló után biztosította helyét a legjobb 16 között.

A Pécs a pénteki kudarcot követően összeszedte magát: Ambrus Tamás vezetőedző csapata gyakorlatilag tönkreverte a Strakonicét.

A játék minden elemében ellenfele fölé nőve a Pécs végül 21-5-re diadalmaskodott. A mecseki alakulatnak vasárnap legalább egy döntetlent el kell érnie az Ordea ellen, ha tovább akar jutni csoportjából. És miért ne akarna?

A Szeged a Sibeniket verte 8-7-re.

A kiváló formában lévő, a magyar bajnokságban hat forduló után százszázalékos Szeged az első negyedben gólt sem kapott, és a négygólos Weszelovszky László, valamint a háromig jutó Varga Tamás vezérletével negyedről negyedre is növelte előnyét, miközben hátul megfelelően zárt a védelem.

Bár az utolsó negyedet meghajtották a hazaiak, egyenlíteni nem tudtak. Vasárnap a Szeged a WPC Beograddal mérkőzik.

LEN-KUPA

L CSOPORT
BRENDON-UPC-ZF-EGER-SSV ESSLINGEN (német) 14–6 (3–3, 6–2, 5–1, 0–0)
Eger, 500 néző. V: Vassziliu (görög), Dieu (belga)
EGER: SZÉCSI – Kovács G., VARGA II ZS. 3, DECKER Á. 2, Matajsz, Kiss Cs. 2, Császár. Cs: Feltham 2, Nyéki, Hegedűs 1, Kis G. 2, BINDER 2. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán
ESSLINGEN: KOVÁCS R. – NOSSEK 3, Grohe, NAROSKA 1, Müller, Alekszics, Roth 2. Cs: Berghoff, Lehmann, Rothfuss. Edző:
Patrick Weisinger
Gól – emberelőnyből: 6/5, ill. 6/4
Ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Gerendás György: – Továbbjutottunk. A Savona ellen ugyanilyen eredményes, de jobb játékot várok.
Patrick Weisinger: – Jó eredményt értünk el, sikerült helytállni a sokkal jobb erőkből álló Eger ellen. A hazaiak tudtak sorokat cserélni, nekünk sajnos rövid volt a kispadunk...
M CSOPORT
PVSK-FÜSZÉRT-STRAKONICE (cseh) 21–5 (7–1, 5–4, 6–0, 3–0)
Nagyvárad, 200 néző. V: Koryzna (lengyel), Rodríguez (spanyol)
Gólszerzők: Petőváry, Babay, Bereczki 4–4, Czigány 3, Bóbis 2, Surányi, Ágner, De Blasio, Kollár, ill. Famerá, Volak, Dohnal, Hyspler, Smat
MESTERMÉRLEG
Ambrus Tamás: – A szombati meccsre összeállt a játékunk, jó volt egy kicsit gyakorolni. Pénteken olyanok voltunk, mint a kosárlabdázók a Space Jam című filmben, ahol elvesztették a tehetségüket, most visszakaptuk a tudásunkat, a második félidőre pedig a védekezés is összeállt.
J CSOPORT
VK SIBENIK (horvát)-SZEGED-BETON VE 7–8 (0–1, 2–3, 2–3, 3–1)
Sibenik. V: Krapivin (orosz), Bender (német)
Gólszerzők: Petkovic, Letica, Brkic 2–2, Zeljak, ill. Weszelovszky 4, Varga T. 3, Komlósi
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik