Csoportelsőként a jutott tovább a Szeged, másodikként a Pécs

Vágólapra másolva!
2007.10.14. 14:29
A Szeged férfi vízilabdacsapata két győzelem után a házigazda olaszok elleni döntetlennel, csoportelsőként zárta vendégszereplését Cataniában, a LEN-kupa 1. selejtezőkörében. Az már a tegnapi napon eldőlt az is, hogy a PVSK-Füszért is a második körbe jutott, igaz a vasárnap, az utolsó fordulóban kétgólos vereséget szenvedett a Dinamo Moszkvától.
Gyöngyösi András elégedett lehet, hiszen csoportelső lett a Szeged
Gyöngyösi András elégedett lehet, hiszen csoportelső lett a Szeged
Gyöngyösi András elégedett lehet, hiszen csoportelső lett a Szeged
Gyöngyösi András elégedett lehet, hiszen csoportelső lett a Szeged

Az olaszországi selejtezőtorna utolsó napján a Szeged a vendéglátó itáliaiakkal szállt vízbe és a tét a csoportgyőzelem volt, mivel már szombaton mindkét gárda bebiztosította továbbjutását a legjobb 32 együttes közé a LEN-kupában.

A magyar csapat az első negyedben egygólos előnybe került, és ez a különbség meg is maradt a két együttes között a félidőig.

A hosszabb pihenő után is a Gyöngyösi András együttesének a kezében volt a mérkőzés. Mindenképpen említést érdemel Weszelovszky László, aki a vendégek legjobbja volt a maga négy találatával, és elsősorban neki lehetett köszönni, hogy a hajrában 9-8-ra a szegediek vezettek.

Az utolsó percekben azonban egyenlítettek az olaszok, azonban a döntetlennel is a magyar együttes végzett a csoport élén, hiszen a Gyöngyösi-gárdának jobb lett a gólkülönbsége.

A pécsiek is kiharcolták már szombaton a továbbjutást, és a csoportelsőségért játszottak az addig szintén hibátlan Dinamo Moszkvával.

A PVSK jól tartotta magát és a szünetben egy gól volt a hátránya, azonban a harmadik negyedben ez a különbség háromra nőtt, amit a hajrában már nem, tudott ledolgozni.

A vége 14-12 lett az oroszok javára, így a pécsiek „csak” a csoport második helyén jutottak a legjobb harminckettő közé a LEN-kupában.

LEN-KUPA, 1. SELEJTEZŐKÖR, 3. NAP, C CSOPORT

CATANIA (OLASZ) - SZEGED-BETON VE 9-9 (1-2, 3-3, 2-3, 3-1)
A magyar góldobók: Weszelovszky 4, Varga P., Juhász Zs., Varga T., Komlósi, Balatoni 1-1
A C CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
Szeged 3 2 1 0 38 15 23 7
Catania 3 2 1 0 39 23 16 7
Steaua Bukarest 3 1 0 2 31 19 12 3
Hapoel Qiryat Tivon 3 0 0 3 13 64 -51 0

LEN-KUPA, 1. SELEJTEZŐKÖR, 3. NAP, G CSOPORT

PVSK-FÜSZÉRT - DINAMO MOSZKVA (orosz) 12–14 (3–3, 3–4, 2–4, 4–3)
Pécs, 600 néző. V: Ramos (portugál), Sluncz (német)
PVSK: GÁRDONYI – Seman, Ágner 2, Bereczki 1, Babay, Czigány 2, BÓBIS 2. cs: PETŐVÁRI 4, Surányi, De Blasio 1, Kollár, Lukács G. Edző: Ambrus Tamás
DINAMO MOSZKVA: KARELSZKIJ – Zajcev, ODINCOV 2, Akszenov 2, Jelisov, PEKOVICS 2, Bolsakov. Cs: Stefanjuk 2, Antpov, Usakov 1, Aszejev 2, Gubarev, OLHOVIK 3. Edző: Mayt Rijsman
Gól – emberelőnyből: 15/5, ill. 12/5
Ötméteresből: –, ill. 1/0
Kipontozódott: Bereczki (20. p.), Antpov (25. p.), Odincov (27. p.), Kollár (28. p.)
A G CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
Dinamo Moszkva 3 3 0 0 62 18 44 9
PVSK-Füszert 3 2 0 1 53 27 26 6
V.K. Nis 3 1 0 2 29 48 -19 3
Stepp Praha 3 0 0 3 16 67 -51 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik