Az egriek számára a második mérkőzés megnyerése sem volt gond

Vágólapra másolva!
2007.09.28. 12:59
A második meccsét is megnyerte az Eger férfi vízilabdacsapata az Euroliga-selejtezőn Portugáliában. Az Amadora csütörtöki legyőzése után a szlovén Olympia Ljubljana is súlyos vereséget szenvedett a magyar együttestől.
Kiss Csaba remek játékkal járult hozzá a sikerhez
NS-archív
Kiss Csaba remek játékkal járult hozzá a sikerhez
Kiss Csaba remek játékkal járult hozzá a sikerhez
NS-archív
Kiss Csaba remek játékkal járult hozzá a sikerhez

Az Amadora kiütéses (26-1) legyőzése után a szlovén Olympia Ljubljana várt az Eger férfi vízilabdacsapatára az Euroligában. A papírforma itt is magyar sikert ígért.

Ugyan Stuhel révén az elején egy emberelőnyös helyzetben a szlovénok szereztek vezetést, utána beindult a magyar henger. Kiss Csaba egy szabaddobásból egyenlített, utána Kovács Gábor vezérletével 5-1 volt az egriek előnye az első negyed után.

A magyar csapat kiváló védekezése a második játékrész elején is megmutatkozott, elől pedig Kiss Csaba és Biros Péter szállította a gólokat (10-1).

A szlovén csapat időkéréssel próbálkozott 11-1-nél, nem is kaptak újabb gólt a játékrészben.

A nagyszünet után Stuhel révén elkezdték a ljubljanaiak is a góllövést, 11-3-ra feljöttek. Ebben a játékrészben egyenlő ellenfelek voltak a szlovénok, 4-4-gyel zárult a harmadik negyed.

A záró nyolc percben a mieinket már góllal is szomorító Stuhel kipontozódott, a kanadai válogatott Aaron Feltham kétszer is bevette a szlovénok kapuját (18-6).

Gerendás György együttese az utolsó percekben tovább növelte előnyét, és végül 20-6-ra nyerte a találkozót.

FÉRFI VÍZLABDA EUROLIGA, SELEJTEZŐ, PORTUGÁLIA

  • Brendon-UPC-ZF-Eger – Olympia Ljubljana 20-6 (6-1, 5-0, 4-4, 5-1)
  • A magyar gólszerzők: Varga II. Zs., Kiss Cs., Kovács G., Biros 3-3, Kis G., Feltham, Decker Á. 2-2, Matajsz, Császár.
Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: az Eger simán győzött a III. Kerület ellen

Vízilabda
2025.02.26. 19:45

Vízilabda: Egerben egyre nagyobb szerepet kapnak a fiatalok

Utánpótlássport
2024.10.09. 17:42

Férfi kézilabda NB I: Egerben is győzött a címvédő Veszprém

Kézilabda
2024.10.06. 19:55

Először győzött az Eger, hibátlan maradt az ETO

Kézilabda
2024.09.20. 20:03

Kiütéses győzelemmel nyitotta a Szeged a férfi kézi NB I-et

Kézilabda
2024.08.31. 18:55

Férfi kézilabda NB I: kétgólos hátrányból két góllal nyert az Eger

Kézilabda
2024.05.10. 20:19

Női vízilabda ob I: az Eger került előnybe a bronzpárharcban

Vízilabda
2024.05.05. 18:34

Női vízi ob I: Egerben is nyert, döntős az UVSE; szétlövéssel jutott be a fináléba a Fradi

Vízilabda
2024.04.27. 15:12
Ezek is érdekelhetik