Ma délután útjára indul a labda Berlinben, ahol az USA-Szerbia mérkőzéssel megkezdődik az idei Világliga-sorozat szuperdöntője. A Németországi viadalon nyolc csapat vesz részt - köztük természetesen az olimpiai bajnok magyar válogatott is. Kemény Dénes csapatának az első mérkőzésen Ausztrália lesz az ellenfele.

Kiss Gergely és a válogatott eddig veretlen a Világliga-sorozatban

Kiss Gergely és a válogatott eddig veretlen a Világliga-sorozatban
A mieink útja a nyolcasdöntőbe már-már arcpirítóan simára sikeredett. A Kemény Dénes vezette válogatottunk mind a nyolc mérkőzését megnyerve, 24 megszerzett ponttal végzett az Európai 2. csoport élén.
A lenyűgöző teljesítmény a Margitszigeten kezdődött, ahol a július 4-e és 8-a közötti selejtezőkörben a csapat legyőzte Romániát, Spanyolországot, Horvátországot és végül Oroszországot. A győzelmi sorozat alig két hét múlva Portugaletében megismétlődött. A százszázalékos mutató pedig természetesen berlini döntőt ért.
Németországban a válogatottak két négyfős csoportban küzdenek meg egymással a minél jobb helyezés eléréséért. A mieink a B jelű kvartettbe nyertek besorolást, ahol a házigazda németeken kívül Kanada és Ausztrália lesz Kemény Dénes csapatának ellenfele.
A GYŐZTES INDULHAT AZ OLIMPIÁN
A berlini torna győztese indulási jogot szerez a 2008-as pekingi olimpiára. Ha Magyarország vagy Kína (erre azért kevés az esély) bizonyulna a legjobbnak, a második indulhat Pekingben. A magyar válogatott ugyanis az idei világbajnokságon már kvalifikálta magát a nyári játékokra, Kína pedig a rendező ország jogán résztvevő.
Varga Dánielék a második mérkőzést játszák a kedden kezdődő tornán. A magyar válogatott ellenfele Ausztrália lesz délután 5 óra 30 perckor.
Az előzetes várakozások alapján a mieinknek természetesen nem okozhat gondot saját csoportja élén végezni - ez esetben valószínűleg Kína várna Benedekékre a negyeddöntőben. Sőt! A magyar válogatott számára csakis a döntőbe jutás jelentene elfogadható szereplést. Az pedig, hogy a fináléban, hogy szerepel csapatunk, az valószínűleg a szerbektől is függ majd.
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE:
Baksa László, Nagy Viktor, Szécsi Zoltán – kapusok, Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Kiss Csaba, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Szivós Márton, Varga Dániel és Varga Dénes - mezőnyjátékosok
Legfrissebb hírek

„Ott akartam lenni a márványtáblán” – Varga Tamás ötvenéves
Vízilabda
2025.07.14. 16:35

MOB-közgyűlés: Kemény Dénes kapta az életműdíjat
Egyéb egyéni
2025.05.17. 13:44

Kemény Dénes: Büszkeség ez az elismerés
Egyéb egyéni
2025.05.07. 08:40
Ezek is érdekelhetik




