Javul még a Cegléden 11 gólt beszedő magyarok játéka

Vágólapra másolva!
2007.06.29. 23:10
Címkék
Négygólos győzelmet (15–11) aratott csütörtökön Cegléden a magyar válogatott Németország legjobbjai ellen. A játék még nem volt tökéletes, de ez így van rendjén.
Kemény Dénes
Kemény Dénes
Kemény Dénes
Kemény Dénes

Kemény Dénes csapata csak hétfő óta készül együtt, ráadásul a barátságos meccseken az a legfontosabb, hogy minden játékos lehetőséget kapjon.

A támadójáték rendben volt, több szépségdíjas gól a bizonyítéka, ám a védekezés még nem állt össze. „Annak ellenére, hogy védekezésben nagyjából megoldottuk a feladatunkat, figyelemfelkeltő a kapott gólok száma. Fontos, hogy centerből nem kaptunk gólt, viszont a mi támadásainkból többször is megindultak a németek, noha ez éppen ránk jellemző inkább – kezdte Kemény Dénes a Németország elleni találkozó elemzését. – Tizenöt gólt lőni bárki ellen nagyszerű teljesítmény, de még így is emlékszem elhibázott, bosszantó helyzetekre.

Fontos kérdés volt a mérkőzés előtt az is, ki(k) léphet(nek) a sérült Kásás Tamás helyére. A vb-keretből kimaradó Hosnyánszky Norbert például négy góllal jelezte, számíthat rá a kapitány, igaz, a Recco klasszisának helyén inkább Biros Péter, a Varga fivérek, illetve Szivós Márton kapott lehetőséget. Az öt gólt szerző Birosra például nehezen panaszkodhatnánk…

A MÉRKŐZÉSRŐL KÉSZÜL
TELJES ÉRTÉKELÉST KERESSE
A SZOMBATI NEMZETI SPORTBAN!
Legfrissebb hírek

Rapport kikapott az éllovastól, Gaál kétszeres remizett a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
25 perce

Kylian Mbappé reméli, hogy Ousmané Dembélé kapja az Aranylabdát

Francia labdarúgás
32 perce

Ötgólos győzelemmel kezdte az idényt a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
49 perce

Erősebb versenyeken szeretne indulni a Hajós, Stréli strandröplabdapáros

Röplabda
55 perce

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
56 perce

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
1 órája

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
1 órája

Budafokon látható a megújult Kolonics György, a sportlegenda című kiállítás

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik