Vízilabda: Hosnyánszky Norbert ismét a Florentiában

Vágólapra másolva!
2007.06.27. 07:59
Címkék
Czagány Balázs
Czagány Balázs

Benedek Tibor után újabb válogatott játékos térhet vissza korábbi olasz klubjához, egyúttal megvan a bajnok Vasas első távozója.

Információink szerint Hosnyánszky Norbert az ősztől ismét Olaszországban pólózik, a 23 éves átlövő – aki jelenleg Kemény Dénes keretének tagjaként készül a Margitszigeten a Világligára – a Florentiába igazolhat.

Hosnyánszky 2003 nyarán a Ferencvárosból szerződött Firenzébe, ahol két évet töltött el (mindkétszer csapata házi gólkirálya volt), majd Szegeden, a nemrég befejeződött idényben pedig a bajnoki címet szerző Vasasban vízilabdázott.

A hírek szerint a játékos kétéves szerződést köt klubjával. A junior-vb- és Eb-, illetve felnőtt Eb-ezüstérmes Hosnyánszky a legutóbbi szezonban az alapszakaszban 38, a rájátszásban további hat gólt szerzett.

TÓTH LÁSZLÓ AZ OSC-BEN FOLYTATJA

A távozók közül kétségtelenül Tóth László a legnevesebb. A 39 éves, elnyűhetetlen centernek lejárt a szerződése, a következő idényt pedig már a fővárosban tölti. A 287-szeres válogatott pólós elmondta, hívta a Szentes, illetve a Pécs is, ám végül az OSC-t választotta. Egyrészt, mert Budapesten három év távollét után együtt lehet a családjával, másrészt a klubnál nemcsak játékosként, hanem utánpótlásedzőként is számítanak rá.
Legfrissebb hírek

Rapport kikapott az éllovastól, Gaál kétszeres remizett a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
34 perce

Kylian Mbappé reméli, hogy Ousmané Dembélé kapja az Aranylabdát

Francia labdarúgás
41 perce

Ötgólos győzelemmel kezdte az idényt a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
58 perce

Erősebb versenyeken szeretne indulni a Hajós, Stréli strandröplabdapáros

Röplabda
1 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
1 órája

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
1 órája

Budafokon látható a megújult Kolonics György, a sportlegenda című kiállítás

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik