Esélyt sem adott a hazigazdáknak Kemény Dénes csapata

Vágólapra másolva!
2007.02.18. 12:49
Magabiztos játékkal győzött a magyar csapata Kolozsvárott, a torna utolsó mérkőzésén Románia válogatottja ellen. A két középső negyedben ugyan akadozott a támadójáték, de így sem forgott veszélyben Benedekék győzelme.
Kiss Gergely két gólja a mérkőzés elején már előrevetítette az összecsapás végkimenetelét
Kiss Gergely két gólja a mérkőzés elején már előrevetítette az összecsapás végkimenetelét
Kiss Gergely két gólja a mérkőzés elején már előrevetítette az összecsapás végkimenetelét
Kiss Gergely két gólja a mérkőzés elején már előrevetítette az összecsapás végkimenetelét

Bár a meccs végeredményétől függetlenül a magyar válogatott már megnyerte a kolozsvári tornát, Kemény Dénes fiai korántsem vették félvállról a mérkőzést.

Már az első negyed elején vezetést szerzett a magyar csapat, Kiss Gergő büntetőből volt eredményes, majd egy perccel később Benedek növelte az előnyt egy gyönyörű emeléssel.

Kiss egy szép támadás végén kapásból a hálóba húzta a labdát, így már háromgólossá tette a vezetést. A magyar védelem remekül működött - nem csak az első játékrészben, hanem az egész találkozón -, bár Matei még a sípszó előtt szépített. Igaz, ezt követően jó ideig nem találtak be a románok a magyar kapuba.

Horvátország is győzött

A horvát csapat legyőzte a görögöket, akik így nem szereztek pontot sem a kolozsvári tornán. Déli szomszédaink a második helyen végeztek.
A második játékrész elején kicsit felélénkültek a vendéglátók, gólt mégis Varga Dániel szerzett a másik oldalon, aki szinte megismételte Benedek látványos ejtését, és 4-1-re módosította az állást.

Bár Biros éles szögből ismét betalált, ezután valahogy nem funkcionált megfelelően és könnyelmű lett a támadójátékunk. Egyre-másra kimaradtak a helyzetek, a védelmünk azonban tartotta az eredményt és tökéletesen zárta a réseket a kapunk előterében.

A harmadik negyed sem sikerült túl fényesre, bár tény, hogy vezetésünk egy másodpercig sem forgott veszélyben. Egyedül Kis Gábor talált a román kapuba messziről, de az eredményességtől eltekintve a magyar csapat szép támadásokat vezetett.

Az utolsó periódusban ismét felpörögtek Molnárék, ez azonban lehetőséget teremtett a hazaiaknak, hogy ismét bevegyék a magyar kaput.

Benedek és Hosnyánszky góljaival már nyolcgólosra duzzadt az előnyünk, és hosszú idő után a románok is szépítettek Georgescu révén.

Molnár az összecsapás hajrájában még kétszer eredményes volt, így a magyar csapat magabiztos játékkal nemcsak a mérkőzést, hanem a kolozsvári tornát is megnyerte.

KOLOZSVÁRI NEMZETKÖZI TORNA

NEGYEDIK JÁTÉKNAP
Románia-Magyarország 3-12 (1-4, 0-2, 0-1, 2-5)
A magyar csapat gólszerzői: Molnár 3, Kiss G., Benedek, Varga Dániel 2-2, Biros, Kis G., Hosnyánszky 1-1
Horvátország-Görögország 12-10
A TORNA VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG 12 pont
2. Horvátország 9 pont
3. Németország 6 pont
4. Románia 3 pont
5. Görögország 0 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik