Kifújt a sztrájk, azaz fújhatnak

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2005.09.21. 23:32
Címkék
A Vasas-Eger vízilabda férfibajnoki elődöntő ötödik találkozója (április 17.) után vízbe taszajtották az egyik bírót, Marjay Zsoltot, akit az egriek a meccset befolyásoló (szerintük jogtalan) ítélete miatt támadtak. A találkozó kap-csán összeülő elnökség Marjayt kiiktatta a rájátszás további párharcairól, Kiszelly Gábort pedig nem kellően határozottnak minősítette a testület.
A függetlenségüket féltő, az eljárás módja miatt magukat sértve érző bírók sztrájkba kezdtek, és megfogalmazták követelésüket, így például azt, hogy legyen képviseletük az MVLSZ elnökségben. A szövetség azonban következetesen kemény maradt, a bírói összefogás pedig szép lassan meggyengült. Előbb hatan váltak ki a huszonkettekből, majd augusztus közepén - miután kezdeményezéseik ellenére az MVLSZ nem kívánt tárgyalni - a maradék 16 játékvezető is feladta a harcot. Igaz, két részletben, ugyanis előbb öten döntöttek úgy, hogy inkább vezetnének, majd az állhatatos tizenegyek látták be: az általuk remélt módon nincs értelme küzdelmüknek. A már a vége felé járó férfi MK-küzdelmekben a sztrájkot első alkalommal befejező hat bíró működhetett közre, míg a csatabárdot második részletben elásó öt kolléga az utánpótlás-bajnokság küzdelmeiben kapott feladatot. A megmaradó 11 játékvezető (köztük Kiszelly Gábor, aki a női olimpiai finálét és júliusban a férfiak vb-bronzmérkőzését vezette) egyelőre hoppon maradt. Székely Balázs ezt oly’ módon is érezhette, hogy hiába küldték a LEN-kupa rijekai selejtezőjére, a feladatot végül Madarasi Attila kapta meg…

A versenyszabályzatot április végén megváltoztatták, az OB I-es bírói keretre vonatkozó pontja mindazoknak lehetővé teszi a munkát, akiknek játékvezetői vizsgájuk van - így aztán valamennyi hazai találkozóra jut sípos ember, ám közöttük sokan rutintalanok vagy kiestek a gyakorlatból. Az MVLSZ egyébként az eddigiektől eltérő módon szabályozná a játékvezetők, ellenőrök és versenybírók jogállását, valamennyiüket egy testületbe (JVET) tömörítené. De hogy a még levegőben lógó 11 bíró sorsa miként alakul (vezetnek-e egyáltalán az OB I-ben), az a szeptember 29-i elnökségi ülés előtt nem derül ki.
Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: új koordinációs elnököt neveztek ki Kirsty Coventry helyére

Egyéb egyéni
23 perce

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
24 perce

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
29 perce

Úszás: a NOB pótolta Gary Hall Jr. tűzvészben megsemmisült érmeit

Úszás
37 perce

Kézilabda: brutális sérülés az osztrák bajnokságban

Kézilabda
1 órája

Bebtó Zoltán megtörte a jeget – Tour de Hongrie-sorozat, 2. rész

Képes Sport
1 órája

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I
1 órája

Tenisz: Fucsovics nem került fel a római főtáblára

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik