Itt a hatodik strandidény

Vágólapra másolva!
2005.07.08. 22:34
Címkék
Míg a válogatottak Amerikában mérkőznek, idehaza ismét kezdetét veszi a strandvízilabda-bajnokság, amelyet hagyományosan remek hangulat övez, nem utolsósorban az izgalmas mérkőzések jóvoltából. A honi szakág két prófétája, Ambrus Tamás és Petőváry Zsolt az idén változtatott a lebonyolítási renden, eszerint a csoportkörök után bejön egy elődöntő is, így aztán biztos, hogy a szokásosnál is több jó meccs vár ránk.
Szokás szerint turnéjelleggel zajlanak majd a fordulók (az elsőre ma kerül sor Pécsett), hétről hétre más-más helyszínen mérkőznek meg a csapatok, reggeltől napnyugtáig. A selejtezők első két helyezettje jut majd az elődöntőbe, ahonnan négy csapat kerül be a kecskeméti négyes fináléba.A pólós társadalom már csak olyan, ahol jó hangulatot sejt, ott meg is jelenik, talán ezért sem volt probléma csapatokat toborozni. Nem mellesleg az olimpiai bajnok kapus, Kósz Zoltán a strandsorozat fővédnöke.A 6. strandvízilabda-bajnokság menetrendje
Csoportmérkőzések. Július 9., Pécs. Július 16., Lepence. Július 23., Hódmezővásárhely. Július 30., Eger. Elődöntő. Július 31., Eger. Augusztus 13., Kecskemét. Döntő. Augusztus 14., Kecskemét
Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Farkas Balázs nagy csatában maradt le az elődöntőről

Egyéb egyéni
8 perce

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
1 órája

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
1 órája

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
1 órája

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
1 órája

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
1 órája

Öttusa: minden magyar döntőbe jutott az U19-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik