Születésnap, húsz az egyhez

- Szétszednek… A média. Nem bírom. Nekem nincs olyan szervezetem, mint Gyarmatinak. Mindegy. Hívjon este. Milliókat raktam a brazilokra, megnézem őket, közben beszélhetünk.
(Szerda este kilenc után nem sokkal. 1-0 a braziloknak, ideje feltárcsázni a 70. életévének utolsó napját töltő legendát. Nyilván jó kedve van.)
- Nagy baj lenne, ha nem nyernének a brazilok?
- Az a rengeteg veszteség, amit az elmúlt évtizedekben elszenvedtem, hozzászoktatott mindenhez. Az orvosom is azt mondta, csak arra vigyázzak, ne legyen hirtelen, drámai változás. Azaz ne nyerjek túl sokat, mert az visszafelé sülhet el.
- És ez a nagy felhajtás, itt hetven táján? Ez nem sülhet el visszafelé?
- Amióta tizenhét évesen olimpiát nyertem, valóságos médiakedvenccé váltam, mert mindig mondtam valami hülyeséget. (Kis szünet.) Mi? A feleségem azt mondja, hogy legyek halkabb… Hát ember nincs két kilométeres környezetben… És pont most szabadult rám a sajtó, amikor hetven vagyok. Illetve, még csak leszek. Mert nem biztos. Ha így megy tovább, kinyírnak. Nemrég hívott a Pravda, tizennégy kérdés, Putyin is üzent…

"Érzékem van, csak szerencsém nincs"

- Akkor inkább a szerencsejátékok.
- Most képzelje el: múlt héten a totón az első kilenc meccs megvolt. Már csak tutik voltak hátra, gyakorlatilag csakis tizenhárom plusz egyesem lehetett.
- Hány találata lett végül?
- Kilenc…

- Bravúr.
- Sorban mentek el a biztos partik. Mexikó megverte Brazíliát. Jó, persze, én kontrajátékos vagyok, de ettől még kivégeztek egy óra alatt.
- Na de akkor miért nem Mexikóra gurított?
- Azért tizennégyből borzalmas nehéz kiválasztani, hogy hol jön a kontra. Az öt-hat fixből kell eltalálni. Az az igazság, hogy nekem érzékem van, csak szerencsém nincs… De küzdök. Az a baj, hogy a szerencse nyíltan megmondta, elege van belőlem. Sokat adott, bár többet vett el… Aki azt mondja, hogy játszik, és hosszú távon nyerő, az menjen gyónni-áldozni, mert hazudik a szemét…



- Érte valami meglepetés így, a hetedik iksz utolsó huszonnégy órájában?
- Hajaj. Hogy megértem. Ha a szívműtétem után, hatvanévesen odsszal kellett volna adni, hogy eljutok-e hetvenig, húsz az egyhez lett volna a szorzó…
- Nem akarom megszakítani, de egyenlítettek a japánok.
- Mi?
- Egy egy.
- Dögöljenek meg…
- Baromi nagy gól volt… Tényleg, ha ez marad a vége, akkor hogy adja, hogy nem éri meg az éjfélt?
- Öt az egyhez. De hát még mindig nulla egy.
- Már hogy lenne nulla egy!?
- Ha mondom! Az van kiírva. Ja, várjon… Én a mexikóiakat nézem a Sport2-n. Rájuk is fogadtam. Na, ez már a hülyülés.
- Azért reménykedjünk.
- Hewitt már nyert délután, azaz a tippmixem egy része rendben van. Csak a brazilok kellenek. Ha nem győznek, írok Havelange-nak, hogy megszakítom vele az összes kapcsolatot. (Újra egy kis szünet.) Megint a feleségem. Drágám, miért legyek halkabb, ha öt kilométeres körzetben egy teremtett lélek sincs?! Szóval, lehet a Havelange milliomos, meg ex-FIFA-elnök, de ha ennyit nem tud elintézni a honfitársainál…

"Igazságtalan, hogy még megvagyok"

- Szóval melyik a nagyobb bravúr: a hetvenedik év vagy a három olimpiai arany?
- A hetven, egyértelműen. Az a sok viszontagság, ami ért… Átgondoltam, szinte lehetetlen, hogy még mindig élek. Csak hát a gének összecsaptak bent, és kijött belőle ez, ami van. Teljesen igazságtalan, hogy még megvagyok. Gondoljon bele: tizennégyezer célfotó a lóversenyen, és ezek csak az orrhosszosok… Ezernégyszáz csempészés repülővel és vonattal… Mert mindig valamit el kellett adni. Könnyű a maiaknak. Ha nekem is csak úszni és vízilabdázni kellett volna, meg kajakozni... Tizenhétszeres olimpiai bajnok lennék! Csak annyit mondok, hogy Nápolyban este hétkor meccs az olaszokkal, előtte viszont még délután kettőtől ötig rohanni öt mázsa farmerrel a Rialtón… Ha nincs a csempészbuli, nem négy kettőre nyerünk, hanem tíz egyre.
- Jó, jó, azért a három arany sem akármi.
- Aminek elvben hatnak kellene lenni. Ekkora termettel, ami nekem van, legalább kettőt kellett volna kapnom minden bajnokság után. Ez olyan, mintha Kokó megverné Tysont. Márpedig én megvertem Szandicsékat… És akkor az életjáradék is a tizenötszöröse lenne.
- Hiába, nem lehet minden sanszot kihasználni.
- Hát nem… Pedig ha átmentem volna focizni, hol lenne Puskás, meg Pelé…
- Hoppá, vezetnek a brazilok! Ronaldinho.
- Jól van, puszilom…

- Na, mi van Puskásékkal?
- Én hagytam másokat is érvényesülni. Nem mentem el autóversenyezni, így nyílt út Schumacher előtt… Meg ott van a francia síelő…
- Melyik?
- Na ez az. Valami Kili.
- Jean-Claude Killy?
- Pontosan. Abbahagytam a síelést, csak a kedvéért. Ja, és a zongorát mondtam már?
- A zongorát? Na azt még nem.
- Hát a Fischer Anni…
- El tudom képzelni…
- Öt évig zongoráztam a Zeneakadémián…
- Ajaj…
- Olyan hallásom volt…
- Milyen?
- Na, milyen is… Abszolút! Négy zongorán leütöttek öt akkordot, és megmondtam kapásból, milyen hangok.
- Istenem, mit nem adnék egy szem- és fültanúért…
- Aztán, amikor Fischer Anni jött fel, szóltak, álljak félre.
- Ó!
- Na ugye…

"Drukkolok a pekingi aranynak"

- Valami tudományos felfedezés?
- Van a fiókomban egy jobb változat Einstein relativitáselméleténél, de egyelőre ott porosodik. És persze számítástechnikában is verhetetlen vagyok.
- El tudom képzelni. Írt már valaha egy megveszekedett sms-t?
- Hol?
- A mobilján.
- Egy darabot sem.
- Valamiből sejtettem.
- Viszont e-mailben profi vagyok. A kukacomat nyomom jobbra-balra…
- Lassan megfogalmazódik bennem egy kérdés: hogyhogy doktor Sólyom Lászlónak hívják a köztársasági elnököt, és nem doktor Kárpáti Györgynek?
- Nem indultam, ilyen egyszerű. Jogra járt ő is, igyekvő volt, gondoltam, hadd fusson. Pedig ő summa cum lauda végzett.
- Lauda? A Formula-1-en már túljutottunk…
- Akkor laude. Szóval ő summa cum laude volt. Én meg summa cum laude plusz egy. A tételt, amit tőle kérdeztek az államvizsgán, én visszafelé is elmondtam! Hátulról! Tudja, mit jelent ez?
- Mit?
- Azt, hogy oda-vissza tudtam. (Aprócska szünet.) Mi van? A feleségem… Hogy ne ordítsak. Pedig tizennégy kilométerre egy darab élőlény nem található… Mindegy… Már unja a dumámat.
- Akkor ideje számvetést készíteni. Hetven felé már szoktak.
- Én, kérem, megbocsátást gyakorlok. Elmentem gyónni, áldozni, s mivel anyám zsidó volt, benéztem a rabbihoz is, mert ugye biztosra kell menni. Megmondtam nekik, most, hogy elértem a hetvenet, minden sérelmemet elfelejtem. Aki tartozik nekem, annak elengedem…
- Hány embert érint ez?
- Egyet sem… De a lényeg, hogy nemsokára szentté avatnak.
- Ebben nem is kételkedem.

- Viszont egyet még feltétlenül el szeretnék mondani, de komolyan. Én megértem három olimpiai aranyérmet. És most azért drukkolok, hogy a mostaniak közül is legyenek, akiknek sikerül a harmadik Pekingben. Hogy nemcsak Gyarmati meg én - hadd legyenek ezek a fiúk is. Nem fogok ellenük drukkolni.
- És fogadni?
- Azt igen. A pekingi döntőben a másik csapatra teszek. Hadd nyerjenek a mieink.
P. S. A 88. percben a japánok kiegyenlítettek, Gyurika megint vesztett. Ennek ellenére megérte a 70. születésnapját, amelyhez olvasóink nevében is ezúton, szívből gratulálunk! ---- K ---- &