Domino-Dubrovnik parti lesz

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2005.04.21. 22:52
Címkék
Minden a papírformának megfelelően alakult a férfi vízilabda Euroliga negyeddöntőjében. A Domino-BHSE újra klasszisokkal főzte le az orosz Szpartak Volgográdot (12-8), a TEVA-VasasPlaket még az Eger elleni bajnoki elődöntő fáradtságával az izmokban is keményen tartotta magát, ám újra kikapott (8-9), a két semleges derbin pedig a két döntetlent követően két egygólos hazai siker következett: a Posillipo a Bresciát (4-3), a Dubrovnik a Herceg Novit (9-8) ütötte el a Final Fourba jutástól.

Nos, nem várakoztatták meg az illetékesek a május 20-án és 21-én sorra kerülő négyes döntő szereplőit, hiszen már szerdai lapzártánk után ismertették a párosítást. A Domino a horvát Dubrovnikot kapta, míg a másik ágon a Recco és a Posillipo csap össze.

"Jónak mondható a sorsolásunk, két okból is - reagált a hírekre Kovács István, a Domino szakvezetője. - Egyrészt azért, mert a Dubrovnikot jól ismerjük, hiszen tavaly azonos csoportban szerepeltünk, a mostani kiírásban pedig a Vasas ellen láthattuk. Másrészt erősebbnek tartom a két olasz együttest."

A LEN végül Nápolyra szavazott, azaz a Posillipo lesz a Final Four házigazdája. Az olasz gárda legutóbb 1999-ben rendezett négyes döntőt.
Legfrissebb hírek

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
12 perce

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
49 perce

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
1 órája

Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán

Kézilabda
1 órája

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
1 órája

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
1 órája

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
1 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik