Törökverés a szünet után

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.10.14. 23:21
Címkék
Nehezen indult a meccs, aztán a második félidőben egyértelművé vált, melyik a (sokkal) jobb csapat.
Katonás Gergô négyet vállalt
Katonás Gergô négyet vállalt
Katonás Gergô négyet vállalt
Katonás Gergô négyet vállalt
Katonás Gergô négyet vállalt
Katonás Gergô négyet vállalt
Döntőnek bizonyult, hogy a lefordulások immár gyümölcsözőnek bizonyultak, míg a találkozó első felében a figyelem hiánya miatt nem sikerült gólokkal megkoronázni a megúszásokat.
A Fradi széthúzta a törököket, és a harmadik-negyedik felvonás 8-1-es eredménye mindennél árulkodóbb. Bíró Attila a fiatalokat is sokat játszathatta, akárcsak a rutint képviselő Tóth Frankot, miután utóbbi későn kapcsolódott be a munkába. A harmadik negyed közepétől a bronzérmes juniorválogatott ifjú kapusa, Baksa is megmártózhatott a vízben. "Sokat pihentethettem a kulcsjátékosokat, hogy jó eséllyel szálljunk harcba a Posillipo ellen pénteken" - mondta Bíró Attila vezetőedző.

Betonút-FTC - Yüzme Istanbul (török) 12-3
(2-1, 2-1, 5-1, 3-0)
Az NSO ajánlja:

Eredmények, csoportbeosztások, menetrend: A 2004&

Euroliga 2004-2005
Nis, 300 néző. V: Levin (izraeli), Delon (francia)
FTC: Pelle - Bánhidy, KATONÁS 4, BINDER 2, TÓTH F. 2, Létay 1, Nitsovits. Cs: Baksa (kapus), SÜVEGES 2, Takács II A., Szeles 1, Wiesner, Radócz. Edző: Bíró Attila
ISTANBUL. G: Taylan, Lavrisinec, Gunkut
Gól - emberelőnyből: 5/4, ill. 5/1
Legfrissebb hírek

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
12 perce

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
20 perce

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
39 perce

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
45 perce

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
1 órája

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Hetedosztályú német csapatnál folytatja Vadócz Krisztián

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik