Monostori hazatért a BVSC-be

GULYÁS ATTILAGULYÁS ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.09.27. 21:32
Címkék
Nem csak a húszéveseké a világ! Remekül példázza ezt a BVSC jelenlegi felnőttcsapata.
Az átlagéletkor "normálisnak" mondható, ám azon belül csaknem apa és fia közti korkülönbség van egyes játékosok között.
Miután Monostori Attila szerződése Olaszországban lejárt, nem furcsállottuk, hogy a bekk a nyár elején megjelent a Szőnyi úti uszodában. S mert innen igazolt a Savonához, az sem számított meglepőnek, hogy a Fenstherm-kupán (amelyen a harmadik helyen végzett a csapat), valamint a Magyar Kupában már "vasutassapkában" dobálta a gólokat. "Bár első szándékom szerint Olaszországban maradtam volna, nem vagyok szomorú, amiért a BVSC-ben folytatom - így a 35 esztendős Monostori. - Egyelőre egyéves szerződést írtam alá, a távolabbi jövőn még nem gondolkodtam. Amíg élvezem a vízilabdát, mindenképpen játszani szeretnék. Elképzelhető, hogy ez lesz az utolsó idényem, de ugyanígy az is, hogy még két-három évig folytatom."
A csapat újdonsült trénere, Besenyei Attila sem sopánkodik Monostori érkezése miatt. Mint elmondta, a játékos beleillik az elképzelt koncepcióba. "Zoufal Norbert távoztával a tulajdonosok és a kft. is egyetértett abban, hogy szükség van még egy rutinos játékosra, ráadásul jól jön még egy bekk Németh Zsolt mellé. Elképzeléseink szerint a rutinosabbak átadják tudásukat a fiataloknak, ez már Gerendás György edzősége alatt is így volt. Az utánpótlással kapcsolatban még mindig övé a döntés, ezért továbbra is igyekszünk beépíteni egy-két embert évről évre a felnőttcsapatba, hozzáteszem, ez nekünk sincs ellenünkre. Az új sorozatban is öt ifijátékos kap majd lehetőséget: Ambrus Ferenc, Tusa Márk, Nagy Sándor, Simon Adrián és a kapus Laboncz József. Céljainkról annyit, hogy a Magyar Kupában szeretnénk helytállni, a bajnoságban pedig az ötödik és nyolcadik hely között lenne jó végezni."
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik