Domino a női pólóban is

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.09.09. 22:56
Címkék
Az Euroliga-győztes, négyszeres bajnok Domino-BHSE kiterjesztette szárnyait a magyar női vízilabda fölé is. Novák Ferenc szakosztály-igazgató elmondta, a Domino és a Bp-Honvéd három évre szóló fúziós szerződést kötött a Polo SC-vel, e szerint az elmúlt női pontvadászatban negyedik helyen végző együttes Domino-BHSE-Polo néven szerepel a következő idényben.
Az NSO ajáénlja:

ING női ob I, 2004-2005
Az NSO ajáénlja:

ING női ob I, 2004-2005
A megállapodás sejtetni engedi, hogy a továbbra is Györe Lajos vezetésével dolgozó női csapat biztos anyagi hátteret maga mögött érezve koncentrálhat a feladatokra, ráadásul jelentősen meg is erősödött.
"A Vasasból a kapus Horváth Patrícia, valamint Ipacs Barbara, Porvay Janka és Tomaskovics Eszter érkezik hozzánk, a BVSC-ből szerződtetjük Tóth Ildikót, míg a válogatott kapus Tóth II Andrea húga, Lilla nálunk kezdi újra a vízilabdát - újságolta Györe Lajos. - A bajnokságban a dobogót célozzuk meg, a Magyar Kupában pedig szeretnénk döntőt játszani, ezzel kivívni a nemzetközi kupaindulás jogát. A legnehezebb dolgom talán az lesz, hogy a húsz játékosból kiválasszam a legjobb csapatot."
Ahogy Györe Lajos felsorolásából is kiderült, rengetegen hagyják ott a legutóbb kupadöntős és bajnoki harmadik Vasast, amelyről azt is lehetett hallani, hogy megszűnik. Markovits László, az angyalföldi klub ügyvezető elnöke a következőképpen reagált felvetésünkre: "Szó sincs megszűnésről. Egyszerűen az történt, hogy az amúgy is a női vízilabda-szakosztályunk utánpótlását adó Angyalföldi SI és a Vasas nem indít külön együttest a bajnokságban, hanem együtt, egy csapatként szerepel a következő idényben, mégpedig Vasas-ASI néven. A változásnak költségkímélő, gazdasági okai vannak."
Mint megtudtuk, az együttest Kovács Imre, az ASI eddigi mestere irányítja majd, és a fent említetteken kívül a 69-szeres válogatott Kisteleki Dóra is elhagyja a Vasast, miután - Markovits László által is jogosnak tartott - feltételeit nem tudták teljesíteni. Kisteleki az ezüstérmes Szentesben folytatja pályafutását, csakúgy, mint Sipos Edit, aki Dunaújvárosból tér vissza egykori klubjához.
Legfrissebb hírek

Hetedosztályú német csapatnál folytatja Vadócz Krisztián

Minden más foci
8 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
17 perce

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
29 perce

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
38 perce

Budapest Maraton Fesztivál: világraszóló teljesítményre készül Boronkay Péter és Nagy András

Atlétika
53 perce

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
57 perce

Heti program: Bajnokok Ligája, Európa-liga, NB I és Formula–1

Minden más foci
57 perce

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik