Elhunyt Vízvári György

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2004.07.31. 22:36
Címkék
Életének 76. évében váratlanul elhunyt Vízvári György olimpiai bajnok vízilabdázó.
A Magyar Atlétikai Club, a Nemzeti Sportklub és az MTK csapatait megjárva 1949-ben került az Újpesthez, és megbízható tagja volt a négyszeres bajnok lila-fehér együttesnek. A jól megtermett pólós csaknem egy évtizeden át (1949 és 1957 között) 25 mérkőzésen az ellenfél legveszélyesebb csatárainak semlegesítésével mint állóhátvéd járult hozzá a válogatott sikereihez. Helsinkiben hét mérkőzésen játszott, csak egyszer hiányzott az olimpiai aranyat szerző csapatból. Tagja volt az Európa-bajnokságot (1954) és korábban főiskolai világbajnokságot nyerő együttesnek is. Visszavonulása után éveken át vezette a lila-fehérek pólószakosztályát, amelynél a legutóbbi évekig közreműködött; a szakedzői diploma megszerzése után a Rendőrtiszti Főiskolát is elvégezte. A Budapesti Rendőrfőkapitányság raktárának parancsnokaként vonult nyugdíjba. Fia a dunai folyamrendőrség vezetője. A kedves, közkedvelt "Vasszer" ritkán hiányzott az Olimpiai Bajnokok Klubjának összejöveteléről, a vasárnap rendezendő ünnepélyes búcsúztató csapatgyűlésre is készült. Sajnos hiába. Péntek késő délután váratlanul távozott az élők sorából. Neve kilencvennyolcadikként kerül fel az olimpiai bajnokok Farkasréti temetőbeli emlékfalára. A Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Vízilabda-szövetség és az UTE szakosztálya saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
4 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
4 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
5 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
5 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik