A nagy figura csodagólja

Egy emlékezetes pillanata. "Atyaúristen! Mit csinált ez a Vári? Legalább hét méterre volt a kaputól, ráadásul háttal… Ez döbbenetes. Ilyen svédcsavart, ilyen gólt egy évben, ha egyszer látni. Mit egy évben? Egy évszázadban! Attila, történjék bármi, az olimpia gólját te lőtted."
Részlet az NS 2000. október 2-i számából
Olimpiai bajnoki döntő: Magyarország–Oroszország 13–6

No, igen, ha Vári Attila kerül szóba, nincs az a sporbarát, akinek ne ugrana be az a csodagól. Svédcsavar egy olimpiai döntőben, nyolc méterről a pipába… Akik ismerik ezt a jó humorú, egyszer komor, máskor gyerekes csibészségekre hajlamos fiatalembert, azok állítják: voltaképpen nem volt tőle meglepő ez a felejthetetlen találat. Nem, mert ő akkor is lő, amikor más a gondolatig sem merészelne eljutni, olykor onnan és úgy, ahogy elvileg tilos lenne. Ha nem sikerül, vállat von, és megpróbálja legközelebb is. Ô az a vízilabdás, aki hiányérzet nélkül szállhat ki egy-egy meccs után a medencéből, mindig mindent megpróbál – a sport szépségének megfelelően természetesen hol több, hol kevesebb sikerrel. Esetében a több jelző az aktuálisabb…

Válogatottunk 201 centis óriása (akinek amúgy még egy emlékezetes, rendkívül fontos találatát jegyzi a história: azt a viharos felsősarkos bombát, amellyel a horvátok elleni 1999-es Eb-döntőn 0–3-nál elmozdította a holtpontról a végül 15–12-re nyerő csapatot) hatékonyan őrzi a rábízott centereket, inkább feláldozza magát, ha arra van szükség, mint hogy akciógólt szerezzen róla az ellenfél középcsatára, mindezek felett pedig támadásban is az aktívabbak közé tartozik. A léc alá küldött sistergő, rakétajellegű lövése az egyik védjegye, miáltal kevésbé merészen húzódnak be előle a védők, azaz már a puszta jelenléte is segítségre lehet a rivális kapuja előtt próbálkozó centertársának. A 27 esztendős klasszis igazi csapatember, aki nemcsak termete miatt óriási figura.