Negyedszer döntős a Vasas!

Az örömittas, KEK-döntőbe jutott piros-kékek ezek után – biztos, ami biztos – a vészkijáraton távoztak az ékszerdobozszerű, vadonatúj uszodából. De azért tartsunk egy kis sorrendet.
A szombati újságok egyikében olvastam a következő címet: "Nem lehetetlen, hogy a Sabadell bejut a KEK-döntőbe. Ehhez a legnagyobb segítséget a közönség nyújthatja.” Hittem is, nem is a spanyol kollégának. De amikor háromnegyed órával a mérkőzés kezdete előtt már zsúfolásig megtelt Sabadell büszkesége, a gyönyörű fedett uszoda nézőtere, egy kicsit megremegtem. Akkor még jobban, amikor a szurkolósereg dobolni, szirénázni, biztatni kezdett. Akkor pedig még nem is tudtam, hogy a mérkőzés teljes ideje alatt üvölt majd a zene az uszodában, s közben hangosbeszélőn keresztül hergelik a szurkolókat, biztatják a hazai játékosokat.
A találkozót a két kapus, Makszimov és Kósz bravúrjai vezették be. Talán a magyar olimpiai bajnok hálóőr védett nagyobbat az ötödik percben, amikor Ballart ejtését egy hihetetlen barbatrükkel mentette, majd pontosan indította Madarast, aki Steinmetz kezére varázsolta a labdát, és a Vasas 13-asa nem hibázott. A kezdet tehát varázslatosan sikerült, ez mégsem fagyasztotta a szurkolók torkára a biztatást. A hatodik percben Hesz kiállítását Kiss Csaba váltotta gólra, amelyre Binder csak egy sistergős kapufával tudott válaszolni. A kapu három léce az egész mérkőzés folyamán kísértette a mieinket, de úgy is fogalmazhatok, Fortunaként óvta a Sabadell gárdáját.

Marcos lövésével kezdődött a második játékrész, amelyet Kósz szokásához híven ezúttal is káprázatosan hárított. A spanyol csapat edzője, Silvestre nem bírt az idegeivel, toporzékolva reklamált, amiért sárga lapot kapott. A Vasas számára rendkívül nehéz percek következtek –ebben az időszakban csak Kósz rendíthetetlen nyugalma és biztos keze tartotta a lelket a mieinkben. A 3. percben Kiss ejtése a magyar cerberuson túljutott, de a gólvonalon szerintem nem. Ez esetben azonban nem az én véleményem a döntő, hanem a horvát játékvezetőé, aki azonnal gólt jelzett. Madaras bal alsó sarokra célzott lövése már-már eljutott a hálóba, az orosz válogatott kapus, Makszimov azonban fantasztikus bravúrral hárítani tudott. Szinte ugyanebben a pillanatban, de már a mi kapunk előtt Ballart megszabadult őrzőjétől – vagy úgy is mondhatnám, átúszott a fején… –, majd a pontosan érkező labdát a hálóba ejtette. Hogy csupán 3–1-es vezetéssel kezdte a pihenőidőt a spanyol együttes, azt megint csak Kósz Zoltánnak köszönhettük, aki Bondarenko sistergős ménkűként vágódott lövését hárította.
Megpróbáltatásaink a harmadik negyedben is folytatódtak. A Sabadell nagyszerűen védekezett, miközben olykor látványos támadások közepette növelte előnyét. A 2. percben például, Marcos indítása után Bondarenko pöccintett az angyalföldiek hálójába. Miközben Steinmetz határtalan erővel küzdött meg egy labdáért, annyira kisodródott, hogy már csak az oldalhálót tudta eltalálni. A közönség erejétől valóban megtáltosodott Sabadell növelte előnyét, 6–1-re elhúzott. Még kimondani is szörnyű, hogy 19 perc alatt mindössze egy gólt tudott lőni a Magyar Kupa-győztes.
Lélekben már búcsúzni kezdtem a KEK-döntős álmoktól –szerencsére azonban a játékosok nem ezt tették. Az utolsó negyed előtt Varga II Zsolt szép akció végén szépített. A szünetben Somossy József a tőle megszokott vehemenciával adta az utasításokat. Kíváncsi lettem volna szavaira, de a lényeg, hogy megtáltosodtak a Vasas-játékosok az utolsó hét percre. Amikor valamennyi támadónkat szigorúan őrizték az egyik fölúszásnál, ráadásul a támadóidő már a vége felé járt, Gombos szánta el magát lövésre. Labdája bevágódott a hálóba. Ezzel – összesítésben – kiegyenlített a Vasas.
Rendkívül fontos gól volt.
Időközben az izgalmakat nehezen tűrő spanyol edző megkapta második sárga lapját, így a lelátóra száműzték a játékvezetők. Lehet, hogy ez is döntőnek bizonyult, mert 23 másodperccel a találkozó vége előtt nem volt, aki a partról figyelmeztette volna tanítványait, vigyázzanak, mert Vindisch mértani pontosságú átadással Varga Dánielt hozta játékba, aki kapásból a döntőbe lőtte a Vasast.
Egyetlen támadásra volt már csak ideje a Sabadellnek, amikor egyszerre harsant a két játékvezető sípja. Az egyik kiállítást mutatott a Vasas csapatából, a másik viszont a szörnyű zajban is meghallotta az időmérő duda hangját, és jelezte, lejárt a mérkőzés ideje. A szurkolók nehezen vették tudomásul a megváltoztathatatlant, azaz hogy a Sabadell szegényebb lett egy álommal, a Vasas pedig küszködve, de becsülettel küzdve, a pokol legmélyebb bugyraiból talpra állva kiharcolta a KEK-döntőt, amelyben az olasz Posillipo lesz az ellenfél.

Mestermérleg
Manel Silvestre: – Nem értem a játékvezetőket…
Somossy József: – Két és fél negyeden keresztül az volt az érzésem, nem is a Vasas játszik ezen a mérkőzésen. Az utolsó másfél játékrészben viszont fantasztikus állóképességük révén motorcsónakként száguldoztak a nagyszerűen küzdő fiúk.