Nehéz lesz az út Athénig

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2003.02.28. 21:29
Címkék
A férfi és a női vízilabda-válogatott olimpiai felkészülése, a központi létesítmények, edzőtáborok helyzete, a létesítmények jövője és a budapesti olimpia szerepelt a MOB péntek délutáni elnökségi ülésének napirendjén, amelyen a térdműtéte után még lábadozó Schmitt Pál elnökölt.
A két kapitány, Kemény Dénes és Faragó Tamás beszámolójából kitűnt, hogy mindkét dobogós helyezésre, sőt minél fényesebb érem elnyerésére pályázó válogatott útja rendkívül nehéz Athénig. Kemény Dénes számára a két szövetség, a FINA és a LEN rivalizálása miatt sajnálatosan túlzsúfolt a nemzetközi versenynaptár, a külföldön szereplő játékosok, valamint a hazaiak sorozatos kötelezettségei miatt nagyon lerövidül a közös edzések időtartama. Faragó Tamás azt ecsetelte, hogy az idei Európa- és világbajnokságnak az olimpiai részvételt illetően semmiféle jelentősége nincs. A döntő olimpiai kvalifikációs tornát pedig az Egyesült Államokban vagy Olaszországban, tehát valamelyik vetélytárs otthonában bonyolítják le.Papp Albert, a Sportfolió Kht. nemrég kinevezett vezérigazgatója tájékoztatójából kiderült, hogy az edzőtáborok, központi létesítmények jelen pillanatban méltatlan körülmények között várják az olimpikonokat. Köpf Károly, a sportért felelős helyettes államtitkár megerősítette, hogy amíg Tatán és Dunavarsányban három-négy csillagos szállónak megfelelő színvonalú az elhelyezés, addig a létesítmények állaga erősen leromlott. Jelenleg 10–12 éves fejlesztési terven dolgoznak, és a javaslat belátható időn belül a kormány elé kerül. Ismét napirendre került az edzőtáborokban használt sporteszközök évek óta sajnálatosan elmaradt beszerzése. Vass Károly, a MOB alelnöke, aki egyben a Sportfolió ügyvezető igazgatója, 50 millió forintos keret biztosítására tett ígéretet.Foglalkozott az elnökség Budapest olimpiai pályázatával, a már elkészült megvalósíthatósági tanulmánnyal is. Egyhangú határozattal ajánlást fogadott el, amit a jövő szombaton rendezendő közgyűlés elé terjeszt jóváhagyásra.Három szövetség igényeit is kedvezően bírálta el az elnökség. Az ökölvívók 1.5 milliót kapnak régóta hiányzó felszereléseik beszerzésére, a sportlövő- és a triatlonszövetség pedig további három-, illetve kétmillió forintot a kvalifikációs versenyekre való felkészülésre és a részvételre.
Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
3 perce

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
9 perce

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
28 perce

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
32 perce

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
58 perce

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
1 órája

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik