Kapufára szállt a meccslabda

CSURKA GERGELYCSURKA GERGELY
Vágólapra másolva!
2003.01.24. 22:48
Címkék
Egy, a nemzetközi vizeken hol emberelőnyt érő, hol elengedett kézfogóból jutott fórhoz a Fradi, s Katonás ebből meglelte a rést. Átellenben Pelle előbb annak ellenére odaért Dávid szélről megeresztett bombájára, hogy az megpattant egy kézen, később viszont nagyon nem érezte a gerincsérüléséből felépült újpesti ejtésének az ívét, igaz, azt ettől még bízvást minősíthettük tökéletesnek.
Később Katonás kezéből esett ki a labda emberfórban, a túloldalon viszont Kovács kezéből oda repült, ahová szánta. A harmadik létszámfölényt aztán gólra tudták váltani a zöldek (2–2). Újpesti fórral indult a második rész majd egy Áts-védést követően azzal is folytatódott: speciel Kovács pontosabban célzott (3–2). Egy kicsit halottnak tetszett a Fradi támadójátéka, mígnem Paján egy remek, távoli suhintással életet nem lehelt bele. Emitt két elengedett szerelés, amott egy kihagyott kettős előny volt a mérleg, ez utóbbit góllal büntette az Újpest. Egy újabb átlövésből azonban megint egyenlítettek a zöldek, Székely húzta vissza zseniálisan a labdát a rövid felsőbe (4–4). Létay módosíthatta volna az állást, de Pelle résen volt a fórban megkockáztatott pattintásnál – míg a harmadik negyed kezdetén Dávid kissé elhamarkodottan küldte kapura a labdát, így ez a fór is elszállt. Igaz, az ellenfélé is, Átsnak sikerült beleütnie Székely lövésébe. Aztán Lehmann ziccerét is hárította, ami sokat ért: a túloldalon Zentai eltakarításáért négyes járt, s Kovács nem kegyelmezett. Gyorsan jött a válasz, az előnyben ezúttal a szélen álló Székely kissé késleltetett lövése épp befért a rövidbe (5–5). Csakhogy a vetélytársnál is akadt egy, a kaput nagyon érző pólós, avagy Kovács néhány lóba után elsőrangúan talált a jobb felsőbe. Kőkeményen harcoltak a lilák, míg a jóval esélyesebbnek saccolt fradisták sehogysem találták meg igazán a fonalat, és Süveges gólját (7–5). Elment a negyed fele, mire Lehmann egy fórból faragott a hátrányon, s a lilákhoz visszapattanó labdák okán maradt két perc, amikor újfent támadhattak a vendégek. Tóth szállította a fórt, csakhogy Paján kezéről leverték a labdát – a lilák megint nem tudták jól körbeadogatni a labdát, amire újabb Fradi-fór következett. Áts először védett, a szögletet követően azonban Paján közelről húzhatott, s abban már nem volt hiba. Huszonhat másodperc volt hátra, midőn jogosan előnyhöz s így meccslabdához jutottak a hazaiak, de Kéri labdája visszajött a kapufáról. A lecsorgóért folytatott csata ökölharccá fajult Dávid és Lehmann között, amiért végleg kiküldték őket, ez azonban sokat nem nyomott a latban – ugyanakkor hűen illusztrálta a hatalmas csatát: ez is, az is döntetlennel zárult.

Mestermérleg:
Csapó Gábor: – Sokkal jobban játszottunk, győznünk kellett volna.
Gyöngyösi András: – Elment egy pont, majd a nagyok ellen megpróbáljuk visszahozni.
Legfrissebb hírek

Liga 2: idén először kapott ki a már élvonalba jutott Csíkszereda

Minden más foci
14 perce

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
48 perce

Angliából figyelik a Real brazil sztárját – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
1 órája

Arsene Wenger: Túlgondolhatja a visszavágót a Paris Saint-Germain

Bajnokok Ligája
2 órája

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2 órája

Vitorlázás: magyar alelnöke lett az európai szövetségnek

Egyéb egyéni
2 órája

Az MBH Bank lett a Los Angeles-i magyar olimpiai csapat első hivatalos partnere

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik