A vésztaktika diadala

CSURKA GERGELYCSURKA GERGELY
Vágólapra másolva!
2003.01.20. 20:42
Címkék
Hogy a Domino-BHSE nyári erősítése nem sikerült rosszul, az szombaton végképp kiderült: a Fodor RajmundVári AttilaGergely István hármas ugyanis döntő mértékben (öt góllal, illetve remek védésekkel) járult hozzá ahhoz, hogy a magyar bajnok úrrá legyen a nizzai influenzakrízisen. Persze, ez afféle játék az adatokkal, a szavakkal, hiszen a BL-nyitányon a klasszikus csapatmunka hozta meg a diadalt.
Sugár Sándor például feszíthetne, hiszen normális napokon átlövőként számít rá edzője, negyedenként két-három perc erejéig – most viszont, hogy a támadások alfáját és omegáját jelentő két center, Molnár Tamás és Bárány Attila nem mehetett vízbe, Sugár a 28-ból legalább 22 percet töltött bent, a középcsatár posztján, ráadásul igen hatékonyan működött. Ám ő nem döngette a mellét: "Ahhoz, hogy jól centerezhessek, jó passzok kellettek: a többiek remekül adták be a labdákat, talán ha egy bejátszás sikerült rövidre. A csapat nyert, mindenki tette a dolgát, visszaúszott a másik helyett, amennyiben úgy hozta a sor. Mindent megcsináltunk, amit elterveztünk, jók voltak a lóbák, a lövések, mindenki hozzátette a magáét a sikerhez. Ennyi.”Nem véletlenül beszélt arról este Kovács István, hogy "nálunk nem szokás vaktában igazolni. Ide csak olyan emberek kerülnek, akiknek a csapat az első, akik az egyéni érdekeiket mindig alárendelik a csapaténak. Ez különösen akkor mutatkozik meg, amikor baj van. Márpedig most baj volt. Bevallom, amikor kiderült, hogy a két center és Biros Peti kiesik, vagy csak akkor küldhető be, ha
Férfi nemzetközi kupák
Bajnokok Ligája, 1. forduló
Piros-csoport: Mladost Zagreb (horvát)–Olympiakosz Pireusz (görög) 9–6, Olympic Nice (francia, Komlósi 1)–Domino-BHSE 7–10. Kék-csoport: CN Barcelona (spanyol)–Pro Recco (olasz, Benedek 2) 7–9, Partizan Beograd (jugoszláv)–Spandau 04 (német) 4–6
KEK, negyeddöntô, 1. mérkôzés
CN Sabadell (spanyol, Kiss Cs. 3)–SC Duisburg (német) 13–3, Lukoil Volgográd (orosz)–Jug Dubrovnik (horvát) 9–7, Jadran Herceg Novi (jugoszláv)–Vasas-Plaket-Euroleasing 4–5, Vuliagmeni (görög)–Posillipo Napoli (Kásás 2, Steinemtz B.) 7–7
LEN-kupa, negyeddöntô, 1. mérkôzés
Ethnikosz Pireusz (görög)–Primorac Kotor (jugoszláv) 7–8, RN Savona (olasz, Märcz 1, Varga Zs., Monostori)–Primorje Rijeka (horvát) 4–3, Leonessa Brescia (olasz)–Mornar Split (horvát) 12–6, Barceloneta Adecco (spanyol)–RN Florentia (olasz) 5–11
Férfi nemzetközi kupák
Bajnokok Ligája, 1. forduló
Piros-csoport: Mladost Zagreb (horvát)–Olympiakosz Pireusz (görög) 9–6, Olympic Nice (francia, Komlósi 1)–Domino-BHSE 7–10. Kék-csoport: CN Barcelona (spanyol)–Pro Recco (olasz, Benedek 2) 7–9, Partizan Beograd (jugoszláv)–Spandau 04 (német) 4–6
KEK, negyeddöntô, 1. mérkôzés
CN Sabadell (spanyol, Kiss Cs. 3)–SC Duisburg (német) 13–3, Lukoil Volgográd (orosz)–Jug Dubrovnik (horvát) 9–7, Jadran Herceg Novi (jugoszláv)–Vasas-Plaket-Euroleasing 4–5, Vuliagmeni (görög)–Posillipo Napoli (Kásás 2, Steinemtz B.) 7–7
LEN-kupa, negyeddöntô, 1. mérkôzés
Ethnikosz Pireusz (görög)–Primorac Kotor (jugoszláv) 7–8, RN Savona (olasz, Märcz 1, Varga Zs., Monostori)–Primorje Rijeka (horvát) 4–3, Leonessa Brescia (olasz)–Mornar Split (horvát) 12–6, Barceloneta Adecco (spanyol)–RN Florentia (olasz) 5–11
nagyon muszáj, egy kicsit elkezdtem tartani a meccstől. Ha végig olyan gyilkosan szoros emberfogást játszottak volna, mint az utolsó negyedben, sokkal hamarabb elfáradunk, s akkor esetleg be kellett volna küldeni Birost és Bárányt. Lehet, hogy velük még jobb lett volna, lehet, hogy nem: mindenesetre örülök, hogy nem kellett feleslegesen terhelni a beteg szervezetüket.”
A vésztaktikát egyébként tökéletesen alkalmazta a csapat: amíg Sugár ereje teljében volt – amúgy a kilencvenes évek elején még centerként szerepelt néha a válogatottban, azaz a régiből kellett előszednie valamit –, addig egyszerű volt a séma: 20 másodpercig semmit nem csinálni, aztán a maradék 15-ben elfoglalni és megtartani a pozíciót. Ez ment, több szerzett kiállítás és egy varázslatos gól volt a "beugró” mérlege. Amikor pedig fáradni kezdett, a szélsők törtek be (Kiss, Fodor, Szívós), levegősebb csontozatú védőkkel a nyakukban, s harcoltak ki újabb emberelőnyöket. Ezeket elég jó hatásfokkal használta ki az együttes (8/5), s minthogy a második negyedtől fogva vezetett, a kapkodásra kényszerített ellenfelet többször is sikerült lekontráznia. "Olyasmit kellett csinálnunk, amire elvben nem lehet felkészülni – mondta Kovács. – Ám a játékosok egytől egyig odatették magukat, a fiatalok is ugyanolyan hasznosnak bizonyultak, mint a rutinosabbak, így nem kerültünk nehéz helyzetbe. Elvégre egy vereség azt jelentette volna, hogy vagy Pireuszban, vagy Zágrábban muszáj lett volna győznünk. Amit meg fogunk próbálni, de jobb úgy odamenni, hogy nincs rajtunk a kényszer.”
A tréner amúgy megfelelt a munkahelyi harmónia egyik alapkövetelményének is (a főnök osztozzon jóban-rosszban beosztottaival): szombat este igen ramaty állapotban, 38.7 fokos lázzal zuhant párnái közé…

Utólag egyértelmű: Párizs megér egy vírust

"Csak gratulálni tudok a játékosoknak, remek egyéni teljesítményeket láthattunk, miközben a csapatjáték is tökéletesen működött. Megérdemlik a vasárnapi párizsi városnézést” – közölte a medenceparton Novák Ferenc, a Domino-BHSE szakosztályvezetője. Nos, a Budatours által szervezett fővárosi túra remekül sikerült, volt buszozás, hajózás a Szajnán – meg sajnos újabb extra izgalmak. Vári Attila az ebédhez 39.5 fokos lázzal kóválygott be, de mások is kezdték roszszul érezni magukat. Hétfőn, immár itthon Gergely István ébredt 37.8-cal, s Fodor Rajmundnál is mutatkoztak a betegség jelei. "Garantáltan végig fog menni a vírus a társaságon egy hét együttlét után, remélem, a Mladost ellen két hét múlva már túlleszünk ezen a szörnyűségen – krákogott Kovács István. – Mert a horvátok ellen ilyen felállásban csak egy lehetne a cél: a kiütéses vereség elkerülése.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik