Az MVLSZ segíti a testvérét

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.12.21. 21:44
Címkék
A Budapesti Vízilabda-szövetség is megtartotta rendes évi közgyűlését. Pázmányi Gábor elnök, a nagyszövetség egykori főtitkára jó hírekről tudott beszámolni: "Nem mondtam le  mosolygott erre a szokására utalva.  Tudja, az ember nehezen válik meg régi szokásaitól, de néha mégis előfordul. Hogy most miért? A közeg, talán az elismerés, talán a gyakorlat miatt, hogy ha az órán szerzek egy ötöst, akkor ezt az osztálynaplóba az én nevem mellé írják, nem pedig a Móricka neve mellé.
A kisebb jelentőségű az, hogy szövetségünk az összes vállalt feladatát teljesítve, mind a szakmai, szervezeti, törvényességi, mind a gazdasági szempontokat figyelembe véve eljutott a teljes konszolidáció megnyugtató állapotába. A nagyobb az, amit szerintem első hallásra sokan fel sem mérnek, hogy az MVLSZ legújabb kori elnökségének legújabb tagjainak és egyben támogatóinak köszönhetően a legutóbbi ülésen a testület megszavazta azon előterjesztésem elfogadását, amely a BVLSZ utánpótlás-bajnokságaiban részt vevő egyesületek anyagi terheit drasztikusan csökkenti. Az MVLSZ szövetségünket komoly összeggel támogatja a jelenleg folyó korosztályos utánpótlás-bajnokságok díjainak elengedésére. Ez tehát egy célzott, szigorúan utánpótlás-nevelés céljaira fordítható összeg. Legjobb tudomásom szerint egyébként az MVLSZ elnöksége ezt a támogatási formát kiterjesztheti a többi legitim körülmények között működő regionális szövetségre is, ami új korszakot nyithat az utánpótlás-nevelés területén. Úgy tűnik, ezen a területen határozottan jó útra tévedt az MVLSZ új elnöksége.”
Legfrissebb hírek

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
20 perce

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
1 órája

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
1 órája

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
2 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
2 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik