Pöröghet az oktatófilm

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.12.03. 22:27
Címkék
Talán egyszer majd a mai srácokból is Várik vagy Kásások lesznek
Talán egyszer majd a mai srácokból is Várik vagy Kásások lesznek
Talán egyszer majd a mai srácokból is Várik vagy Kásások lesznek
Talán egyszer majd a mai srácokból is Várik vagy Kásások lesznek
Talán egyszer majd a mai srácokból is Várik vagy Kásások lesznek
Talán egyszer majd a mai srácokból is Várik vagy Kásások lesznek
Alighanem tény, hogy a labdás sportágak közül a legnehezebben megtanítható – tanulható – műfaj a vízilabda. A kisgyerekek átlagos játszóhelyén ugyanis a legritkább esetben találni pólókapukkal felszerelt úszómedencét, de ha még ez az extrém eset állna is elő, akkor sem lehet úgy ellesni a mozdulatsorokat, mint futballban, vagy a többi sportban, amelyben a versenyző tetőtől talpig szem előtt van.
Épp ezért óriási feladat előtt állnak az utánpótlásedzők, hiszen vízilabdában Magyarországon alapvetően az lenne az elvárás, hogy egy 18 éves játékos az öszszes részlettel tisztában legyen, már csak taktikailag kelljen pallérozni. Ne tagadjuk, ehhez képest még a legjobbaknál is akadnak hiányosságok, merthogy ebben a sportban mindent szinte képtelenség tökéletesen megtanulni – persze, törekedni azért kell rá.
Ehhez kíván minden eddiginél hasznosabb segítséget adni a fiatalokkal foglalkozóknak – s maguknak a kicsiknek is – a Magyar Vízilabda-szövetség, amelynek két szakembere, Babarczy Roland és Godova Gábor egy oktatófilmet készített (a videokazettát a szövetség margitszigeti főhadiszállásán szerezhetik be az érdeklődők).
Három forduló lesz decemberben
Az MVLSZ-ben elkészítették az alapszakasz második fordulójának sorsolását, mégpedig – újdonságként – az elsô körben elért helyezések alapján. A versenynaptár szerint három fordulót még az idén lebonyolítanak, ezek órarend szerinti programja a következô.

A decemberi program
12. forduló, december 6., péntek: Domino–Kecskemét (19 óra), Cegléd–Vasas (15.30), FTC–Szentes (18.30), Szolnok–BVSC (17), UTE–OSC (18.30), Eger–Szeged (18). 13. forduló, december 7., szombat: Szolnok–FTC (17), Vasas–Szentes (19.30), Domino–Cegléd (18), Szeged–Kecskemét (18.30), Eger–UTE (18), BVSC-OSC (18.30). 14. forduló, december 14., szombat: BVSC–Eger (12), Szeged–UTE (17), Kecskemét–Cegléd (18), Szentes–Domino (18.30), Vasas–Szolnok (19.30), OSC–FTC (18.30)
Az utánpótlás-nevelésben régóta kiemelkedő sikereket elért két úr a TV2 segítségével rögzítette az összes fontos mozdulatsort, amelyeket 9–15 éves korig fokozatosan el kell sajátítaniuk az ifjú vízilabdázóknak. Közreműködnek az UTE és a KSI fiataljai, de az alkotók mellékeltek néhány, a felnőtt világklasszisok által élesben "előadott” elemet is, hogy mindenki láthassa, úgymond hová lehet eljutni.
"Kásás Tamás labdára úszásával kezdődik a film, elvégre az sem mindegy, hogyan indul neki az ember egy mérkőzésnek – mondja Babarczy. – Utána pedig jön minden szépen, sorban. Megpróbáltuk a lehető legapróbb részleteket is bemutatni: például az úgynevezett viszszaugrást, amit csak nagyon kevesen tudnak manapság, és régebben is csupán Faragó Tamás és Horkai Gyuri csinálta igazán jól. Fodor Rajmund például azért került be, mert ő már tizenkét évesen ösztönösen próbálkozott ezzel, igaz, azóta sem akadt sok követője, holott ez is egy fontos mozdulat. A végére becsempésztünk néhány alapvető taktikai elemet is, és szándékunkban áll a második részt is elkészíteni a tizenöt-tizennyolc évesek számára.”
Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
18 perce

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
22 perce

Dupla Tízes: közelebb vagy távolabb került a világbajnoki álom a válogatottól?

Magyar válogatott
54 perce

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
56 perce

„Nekem a szívem csücske a Honvéd” – interjú a 60 éves Kovács Kálmánnal

Képes Sport
1 órája

Tuboly Máté: Meg kell tanulnunk győzni a nehéz meccseken

Magyar válogatott
1 órája

Palotai Károly: a bíró, aki tudott focizni

Népsport
1 órája

Delaney Collins: Büszkék, okosak és kemények a lányok

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik