Gergely jó volt, lehet jobb is

– Kívülről érkezettként mennyire érezte át, hogy mi ennek a meccsnek a valódi tétje?
– Az itt eltöltött hónapok után tisztában voltam azzal, mekkora ez a teher. Igaz, profiként próbáltam úgy közelíteni a meccshez, hogy ez egy a sok közül. Jóllehet be kell vallanom, életemben nem idegeskedtem annyit, mint most. Még a nemzetközi összecsapások előtt sem. Egy olimpián ugyanis nincs idő annyit gondolkodni a mérkőzéseken, mint itt, ott csak jönnek egymás után. Éreztem, mennyire várja mindenki ezt az összecsapást, s azt hiszem, látszott is mindkét csapaton a feszültség.
– Mi döntött a Domino javára?
– Talán az, hogy mindenki egy bizonyos szint fölött játszott, nem követtünk el nagy hibákat, nem hagytunk ki bután nagy helyzeteket. Jó volt a védelem, bár lesz ez még ennél is jobb: egyenes úton haladunk afelé, hogy tavasszal remekelhessen a csapat.
– Önmagával elégedett?
– Nagyjából. Tudom, hogy voltak hibáim, ezeket igyekszem korrigálni. A lábam nyolcvanszázalékos, a műtét után még erőben és méretben egyaránt elmarad a másiktól, így messze vagyok az ideális állapottól – ám keményen készülve januárra ismét eljuthatok a régi szintre. Miközben a világért sem szeretnék nagyképűnek tűnni, azaz csak remélni tudom, hogy nem tettem magasra a mércét: próbálok ennél is jobban védeni, s bízom benne, ennél rosszabbul nem nagyon fogok. De ne feledjük, a sport igencsak változó.
Gergely csupán egy Vasas-játékos ellen nem tudott mit tenni: Vindisch Ferenc négyszer is betalált a hálójába. Más kérdés, hogy a válogatott pólós hiába lőtte csapata góljainak kétharmadát…
– Szerintem mindenki egyetért azzal, hogy ilyenkor jó volna elcserélni a lőtt gólokat a győzelemre – mondja a szőke angyalföldi. – Remek érzés eredményesnek lenni, ám tudható, a helyzeteket a csapat teremti, aztán ezeket egy-egy szerencsés játékos gólra válthatja. Persze, én legalább úgy érezhetem, hogy megtettem mindent.
– És ha felteszem a kérdést, hogy miért nem lőtt többet?
– Nem egy értelmetlen megállapítás, hogy minden nap másnak megy. Persze, mások ellőtték a labdát – csak hát ők is helyzetből vállalkoztak, s a lövés nélkül nem derülhetett ki, hogy nekik aznap hogy megy. Elő lehetne szedni két-három helyzetet, amikor talán nekem kellett volna még vállalkoznom, ám ez is kétélű dolog. Pszichésen ugyebár úgy fest, hogy ha az első kettő nem akad be, akkor a játékos visszafogja magát, a helyzete ráadásul egyre kínosabbá válik, hiszen őt hagyják ott az ellenfelek, mondván, neki ma úgysem megy. Ennek nem feltétlenül az ellenkezője következik be, ha az első két lövés gól.
– Mint önnél.
– Igen, csak éppen megfordul a fejében, hogy ez most nagyon jól néz ki, a nagy számok törvénye alapján azonban előbb-utóbb nyilván rontani fog. Akkor pedig rögvest mondhatják, milyen ciki, azt hiszi, hogy már minden bemegy. Nagyon észnél kell lenni egy ilyen meccsen, hogy mikor vállalkozik az ember. Én azért lehetek valamelyest elégedett, mert a két gólt követően volt egy rossz lövésem, ennek ellenére utána megint sikerült lőnöm kettőt.
– Csak éppen kikaptak. Mi döntött?
– Az egyik adat az emberelőnyök kihasználása: a 13/3 rendkívül rossz arány, még a 13/5 is az lenne. Aztán akadt egy-két olyan gól – bár erről az ellenfélnek nyilván más a véleménye –, amelyre joggal mondható, hogy malaca volt a Dominónak. Persze, a legnagyobb baj az volt, hogy vasárnap nem ment úgy a csapatnak, mint eddig. Az az egy-két ember, aki átütő erőt jelentett eddig, ezúttal is adott erőt, de nem annyit, amennyi a győzelemhez kellett volna. A védekezésbeli hibák is jobban kijöttek egy jó gárda ellen, mint az eddigi rangadókon. Habár az is tény: a BVSC ellen például szerencsénk is volt. Igaz, az a jó csapatoknak van. Vasárnap is egy jó csapatnak volt – ellenünk.