Lassan jártak, célba értek

Szemközt "aki élt és mozgott”, ott volt – persze, az élsportban nem minden az egészségügy. Vagy mégis…
Két rossz centerbejátszás itt, két hárított lövés ott – majd Kádár kapufás góljára Dabrowski dudára elengedett s beakadt suhintása volt a válasz. Tóth Lászlónak egy próbára volt szüksége ahhoz – fölécsavart –, hogy másodjára a víz alól a rárontó Szécsi mellett betegye a második vendéggólt (elnyomhatatlan a szentesi ősmasszívum). Egy emberelőny segíthetett volna a vasutasokon, ám túl sok bölcsességet nem lehetett felfedezni a megjátszásban, s miután egy kontra során Pellében akadt el a labda, Katonás lefordulásból elért találata relatíve biztos Fradi-előnyt jelentett (1–3). A léc gondoskodott róla, hogy a különbség ne nőjön, Pelle pedig arról, hogy ne csökkenjen: a kapus rendre jókor volt jó helyen, Ibolya csavarját például remek érzékkel fejelte ki. Paján kezében volt a 4–1, ám ott maradt, miután közeli húzása elakadt a habokban – a túloldalon viszont a második előny bement. Időkérés után a Fukuokából megismert spanyol figura hozott gólt: a falból tovább pöccintett labdát Kis húzta be (2–3).
Mindazonáltal hiányzott az igazi élet a BVSC támadásaiból, elsősorban azért, mert a fegyelmezettségükkel egy rendíthetetlen jugoszláv gárdát idéző ferencvárosiak tökéletesen meggátolták a hazaiak kontráit, zónájuk pedig kitűnően szűrt. S miután vezettek, kockáztatniuk sem kellett: bár a vasutasok védekezése mellett 19 percig nem kaptak emberelőnyt, Fortuna azért rájuk kacsintott, hiszen Nyéki lövése Szécsiről épp Tóth elé pattant, aki közelről nem tévesztett (2–4). Ezen a meccsen a fór nagy kincsnek számított, épp ezért közte kettőnél hovatovább meccslabdának hatott a franzstadtiak emberelőnye, csakhogy a vasutasok valami egészen elképesztően sűrű kézerdőt "növesztettek” Szécsi elé, el is akadt a rengetegben a labda. Más kérdés, hogy ebből sem profitált a hazai gárda, minthogy a centerek ígéretes elmozdulásaira nem reagáltak a kintiek – egyetlen passzt sem kíséreltek meg –, lövéseik pedig kissé satnyának tűntek. Márpedig a meccs "sakkpartivá” alakítása – messzire kitolt centerek, nyolc-kilenc méteren "nyaraltatott” hátsó lövők, pozíciójáték hat a hat ellen, teljesen lefékezett tempóban – egyértelműen a zöldeknek kedvezett, az utolsó negyed előtt semmi sem utalt arra, hogy gyökeres fordulat következhet.
Nem is jött. A záró hét perc is meddő kísérletezéssel telt: Hosnyánszkyék rendre 03-05-nél engedték el a labdát, amikor a lövőn kívül már mindenki visszaindult, a vasutasok viszont egyre tanácstalanabbnak tűntek. Centerbe nem tudták beadni a labdát, távolról még csak reményteli próbálkozásuk sem volt, a negyed közepén megesett, hogy egymás után kétszer csapták le a tüzelni készülő kezéről a labdát.
Százhárom másodperc volt hátra, amikor egy oldalbejátszást követően minimum vitatható – megmosolyogtató? – négymétereshez jutott a BVSC, ami kizökkenthette volna addigi medréből a partit. Ibolya ugyanis belőtte – ez volt a vasutasok első gólhelyzete az utolsó tíz percben… –, miáltal a kék-sárgákra kissé érdemtelenül némi reménysugár vetült. Ám a nagyobb fényben sem ment nekik jobban, ha úgy tetszik, továbbra is sötétben tapogatóztak, midőn góllövésről volt szó, így a vendégek jogosan kurjongathattak a duda felharsanásának pillanatában. A nézők pedig akár tapsolhattak is: annak ellenére, hogy csupán hét gól, három emberelőny és egy büntető hagyott nyomot a jegyzőkönyvben, a meccs abszolúte nem sorolható a ledorongolható kategóriába. Sakkjátszmaként meg egyenesen Oscar-esélyes lehetne…

Mestermérleg:
Gerendás György: – Küzdöttünk, ma ennyire tellett. A védekezésünkre nem lehetett panasz, hiszen csak egy emberhátrányt és néhány szerencsétlen gólt kaptunk, elöl azonban hiányzott a rutin.
Gyöngyösi András: – Arról álmodtam, hogy Luke Skywalker legyőzi Obi Van Kenobit.