Esztendeje a németországi Hagenben történt: Godova Gábor csapata a görögökkel döntőzött az ifi Eb-n. A görögöknek vágott vissza a csoportmeccseken elszenvedett vereségért, a görögöket döngölte, süllyesztette a vízbe. Akkor, az aranycsata utolsó negyedében az égi áldás is köszöntötte a mieinket, záporozó eső közepett ünnepeltek Gulyás Ábelék. Nos, itt Bariban, szombaton este nyolckor úgy voltunk vele, ránk férne az ismétlés – annyi különbséggel, hogy most nem Hellasz fiai, hanem a jugoszlávok a finalisták mellettünk. A szerbek is legyőzték a tornán válogatottunkat, a legjobb pillanatban lehet hát ismét revánsot venni, gondoltuk. Erősen lógott az eső lába, ám úgy voltunk vele, ázzunk el cefetül, de nyerjünk!
Kifejezetten jól indult, Gór-Nagy Miklós mintaszerűen szerelte a centerüket, elöl pedig Szirányi Balázs teljesítette feladatát, harcolta ki a fórt, amit Varga Dániel annak rendje és módja szerint értékesített. Mi több, Nagy Viktor védései is reményeinket látszott megvalósítani – a BVSC tehetséges kapusa azonos létszám mellett és hátrányban is bravúrosan helyezkedett. A gondok eztán jelentkeztek. Szirányi, Becker Ádám és Szabó Nándor hiába szállította a fórokat, azok rendre az ellen blokkjában vagy Pjetlovics kapus kezében haltak el. Idegesek voltak a fiúk, ráadásul ez az idő múlásával csak fokozódott. Persze, hogy fokozódott, elvégre a túloldalon a jugoszlávoknak minden bejött: három fórjuk is beakadt, blokkról és kapufáról is befelé pattant a labda és mindezek tetejében még a remeklő Cuk révén akcióból is eredményesek voltak. Elúszni látszott hát a hajó, 4–1-re vezettek a szünetben Udovicsics fiai. Godova mindent megpróbált, cserélgette játékosait, a lelkükre beszélt, űzte-hajtotta őket, reménykedett abban, innen is sikerülhet a talpra állás. Nos, nem sikerült. Nem, hiszen a folytatásban is hadilábon álltak a mieink, az emberelőnyök kihasználásával – a 10/1-es mutató azt hiszem mindent megmagyaráz. Nagy Viktor ugyan sokáig tartotta a lelket a csapatban, sőt tulajdonképpen a védekezésre nem lehetett panasz, ám az ellenfél kapuja előtt megállt a tudomány. Mintha átok ült volna a csapaton, semmi sem sikerült, mindeközben a jugoszlávok harciassága jó játékkal párosult. A harmadik negyedtől kezdve tulajdonképpen már "csak” őrizték előnyüket az ellenfél játékosai, a harmincöt másodperces támadóidejüket szinte kivétel nélkül végig játszották, spuriztak vissza, nagyon, de nagyon ügyeltek arra, nehogy leforduljanak a gyors magyar pólósok. Hát nem tudtak…
Az első percben elért gólunk után csupán a negyedik játékrész közepén sikerült belőni a következőt – igaz akkor már késő volt. Késő, hiszen Paskovics találata az 5–1-et jelentette, ami után igazán senki sem hitt abban, kiharcolható akárcsak a hosszabbítás is. Létay Krisztián és Varga Dénes akciógólja csak szorosabbá tette a finálét, amelyet sportszerűen kijelenthetjük megérdemelten nyert a szerb gárda. Mindazonáltal messzemenőkig dicséret illeti Godova Gábor csapatát, elvégre eddigi két világversenyén mindkétszer döntőzött, aranyérmet és most ezüstérmet nyert. A lefújás után ugyan végtelenül elkeseredett játékosok ültek a kövön (kell-e mondani, mindeközben a jugoszláv armada óriási bulit csapott, táncolt, énekelt, vonatozott), ám idővel bizonyosan nem kudarcként, hanem sikerként tudatosul bennük az olaszországi kontinensviadal. Jövőre aztán visszatérnek a napfényes Itáliába és Nápolyban a világbajnokságon újra harcba szállhatnak a legfényesebb medáliáért. Tehetségük ugyanis erre jogosítja fel őket.
