Már senkinek sincs kegyelem

Igen, már eldőlt, elvben semmi tét – a VL-ben az sem számít, első vagy-e, vagy második a csoportban, amúgy már a spiccet sem lehet elvenni tőlünk –, ehhez képest többen tobzódtak a tribünön, mint az eddigi négy hazai meccs során bármikor. Voltaképpen igazuk van a szurkolóknak: már nem sokáig láthatják az urakat élőben pólózni.Kemény Dénes legalábbis a tizenhárom kijelölésénél a nézők kiszolgálása mellett döntött: egyedül az egyre kimerültebb Kásás Tamásnak szavazott meg pihenőt, egyébként az összes ászt bevetette. A csapat pedig úgy kezdett, hogy szintúgy a közönség kiszolgálására szavaz. Ebben a jenki kapus is partner volt, aki – miután Fodor lefordulásánál még hárított – előbb Kiss Gergő, majd Benedek lövésénél is tanújelét adta: attól, hogy Mosesnek hívják, a kezei nem kőtábla-szilárdságúak. Biros emberelőnyös góljánál már ő is csupán közeli szemlélő volt: a léc alá zúduló labdát alulnézetből figyelte (3–0). Ugyanakkor a túloldalon Szécsin az első kilenc perc során nem lehetett kifogni: hálóőrünk öt parádés védést mutatott be, melyek közül az, amellyel Azevedo kapáslövését fogta, a Bibliában is megörökítésre méltó lett volna, más kérdés, hogy azt a könyvet már befejezték. Eközben a centerek betakarása ama bizonyos moszkvai hóesést idézte (ez nem a Bibliából van…), avagy a zóna újfent egészen tökéletesen szűrt, jóllehet a jenkiknél a hegyomlás jellegű dubrovniki légióst, Baileyt kellett semlegesíteni.Az elsősorban a vendégek territóriumán ismert "show-time” magyar változata zavartalanul folytatódott a második részben, immáron Moses kiiktatásával. Kiss Gergő bombája után Kemény megint a balkezest játszatta volna meg a balszélen megúszó Fodorral, ám olykor az edzői kommandírozás figyelmen kívül hagyása is kamatozik, lévén Fodor Kiss helyett a rövid sarkot választotta. Ötödik akciógólunkat eztán a Molnár–Benedek kettős gyártotta le: pazar darab volt, ne tagadjuk, egy kontra végén a center tökéletes ütemben és magasságban adta középre a labdát, a kapitány pedig szédületes mozdulattal a felsőbe húzta. Hogy azért mindenki kedvenc szuperhatalma ne érezze így 6–0 táján teljesen elanyátlanodva magát, Baileyről egy picit lepuhult a bekk, s ezt már kihasználta a center. Nem mintha a válasz nem érkezett volna postafordultával: noha úgy festett, lepörög a támadóidő, Kiss Csaba egy tökéletes röppályájú lövéssel hervasztotta a kispad mellett a többhöz, s jobbhoz szokott edzőzsenit, Ratko Rudicot. Ettől függetlenül valamelyest magára talált a vendégcsapat, tán a mieink is feljebb engedték a gázpedált, így Azevedóék további három góllal okoztak némi döbbenetet az esőben is kitartó drukkerekben – mindazonáltal az ezerfejű mind az ezer (háromezer) száját mosolyra húzhatta, hiszen ezúttal Benedek volt a feladó, s Molnár az, aki behúzta a nyolcadikat (8–4).

A harmadik részben újabb, az Újvilágból ismert figura volt soron: Fodor touch-downt ért el, miután egy lepattanónál labdástul áthaladt a gólvonalon. Később kibekkeltünk egy hátrányt, majd Biros zúzta be a Moses-féle kőtáblákat, szakvezetőnk pedig bevezényelhette az ifjúságot. Nem vallottak szégyent: Katonás bejátszásából Bárány négyest érően forgatott, Kiss Csaba nem tévesztett, végképp tudatosítva az amerikaiakban: a Margitszigeten senkinek sincs kegyelem (11–4). Eztán a sebesség nem a gázpedál felengedése, hanem a fék lenyomása okán csökkent, amit a koncentrációszint lanyhulása okozott, ezt három ziccer kihagyása, továbbá a jenki gólfelelős, Azevedo duplája illusztrálta. Benedek biztos ami biztos, Kiss Gergővel párban elvarázsolta az ellenfél jobb oldali védelmét, no és a nézőket, öt másodperccel a duda előtt zuhintott góljával (12–6).
Hogy a zárórész kezdett fesztiváljelleget ölteni, arra Steinmetz Barna találata volt az ékes bizonyíték: állóbekkünk "műfajidegen”, lefordulásos gólt szerzett; na persze, Fodor léc alá tett labdája sem volt kutya. Az, amit a Székely-Molnár–Biros hármas művelt, valóban kiverte a biztosítékot (15–6) – habár ezt követően Wigóék is relatíve eredményesen tapogatóztak a sötétben (15–8).
Az viszont a napnál is világosabbnak tűnt, hogy a magyar játékosoknak továbbra sincs elegük a vízilabdából: sőt, bízvást kijelenthetjük, a kilencedik derbin adták elő a leglátványosabb darabot. Hogy a nagy közönség katalizálta volna őket? Lehet. Végtére is a maguk műfajában ezek az urak igazi művészek.

Mestermérleg:
Kemény Dénes: – Először is köszönet a közönségnek, hogy ily nagy számban volt kíváncsi ránk, ez rendkívül jólesik. A csapat láthatóan frissebben mozgott a pihenőnapot követően, nagyobb kedvvel játszottak a fiúk, hátul ugyan elkövettünk néhány hibát, ám ezt vasárnapra igyekszünk orvosolni. Az amerikai gárda ugyan fiatal, de erős, megverte a horvátokat és az oroszokat is – ma talán azzal vált könnyebbé a sikerünk, hogy azt a négy kiváló, régi játékosát többé-kevésbé sikerült semlegesítenünk.
Ratko Rudic: – Körülbelül ezt vártuk: a magyar együttesben minden poszton kiemelkedő tudású pólós játszik, a csapat gyors, bármilyen taktikát képes megvalósítani, nem csodálható, hogy dominál a Világligában. Nálunk egyes játékosoknak az is újdonság, hogy ennyien nézik őket: persze, a cél az, hogy tanuljunk, márpedig ez az iskola elég jónak tűnik.