Csodálatos harmadik negyed

A vártnál kevesebben vannak – hiába, ebben a döglesztő melegben a margitszigeti séta helyett jóval többen választották a Balaton felé vezető utakat –, de a hangulatra így sincs panasz. A jelenlévők, az uszodákban jól megszokott arcok szokásukhoz híven buzdítják a fiúkat. A fiúkat, akik Sződligeten töltik napjaikat, akik délelőttönként a váci uszoda medencéjében végzik az utolsó simításokat.
Világliga, budapesti premier. Eddig négyből négy a magyar mérleg, Moszkva és Dubrovnik is bevéve. A horvátok ettől függetlenül fogadkoznak, meglepik olimpiai bajnok riválisukat – optimizmusukat alátámasztólag a Mladost kapusára, Percinicre és a Pescara óriására, Dogasra mutatnak, velük kiegészülve úgy érzik, meglepetést okozhatnak. "Az esélytelenek nyugalmával játszhatnak, ez bizony veszélyes is lehet” – hangsúlyozta Kemény Dénes. A szövetségi kapitány mindazonáltal győzelmet, biztos győzelmet vár övéitől.
Nincs egyedül. Szerencsére nincs – itt, a csodálatos Hajósban úgy másfél ezren, a televíziók képernyője előtt, nem túlzás kijelenteni, egy országnak jut eszébe a siker, amikor azt hallja: magyar vízilabda-válogatott.
Csapatunk igyekszik is rendesen, még ha az elején akadozik is valamelyest a gépezet. Kiss Gergely azért meg tudja lepni a horvátok kapusát, és bizony Kásás is hamar megvillantja klaszszisát: lesipuskás módjára csavar Percinic mellett a kapuba, miután a CRO 1-es sapkában virító játékosról kipattan Biros lövése. Közben Veselin Djuho együttese sem késlekedik, mindkétszer egyenlít. Előbb Kunac lövi át a mieink zónáját, majd a fiatal Premus csavar centerből, Kiss Gergő mellől. Kiegyenlített a játék, két kihagyott fór itt, kettő ott, még szerencse, hogy Szécsi biztos lábakon "áll” kapuja előtt. Már-már letelik az első kilenc perc – igen kilenc, hiszen a Világligában 120 másodperccel többet játszanak negyedenként a csapatok, mint általában, mint ahogy a magyar vizeken megszokhattuk –, amikor Biros ívelt keresztbe, Benedek felé. A csapatkapitány talán révbe is érne, ám Kunac visszahúzza – jogosnak tűnő négyméteres. A hölgyek szíve újra megdobban, néhol sikítások hallatszanak, amikor Kásás áll oda a büntetőhöz. Nem is oly rég a Posillipo színeiben ugyanitt kettőt is kihagyott. Ezúttal nem hibázik, így 3–2-es előnnyel zárul a nyitó játékrész.
Láss csodát, a folytatásban ismét egyenlítenek a vendégek: Vranjes veszi észre hogy Szécsi mozdul ki kapujából (ezúttal kicsit mintha ütemtelenül tenné), a horvátok hármasának nincs is nehéz dolga. Mintha kicsit görcsös lenne a csapat, nem jönnek be a paszszok, kimaradnak a helyzetek. Molnár Tamás centerben hiába szállítja a kiállításokat, csak nem akar megszületni az első előnygólunk.
Na végre! – az ötödik bent van. Benedek a "tettes”, ám örömünk ismét hamar ha nem is bánatba, de fejcsóválgatásba csap át, hiszen Hinic Steinmetz Barna és Madaras között csavar gyönyörűen a kapunkba. Érzi, tudja a közönség: elkél a buzdítás. Szól is a "Hajrá, magyarok!”, amit először Steinmetz hálál meg – a Posillipo légiósa messziről, úgy 8-9 méterről suhint, és ugyan Komadina keze belepiszkál a labdába, nem tudja megakadályozni azt, hogy Percinic mögé kerüljön a labda. Hohó, üvölt később mindenki, hiszen Molnár Tamás lélegzetelállítóan szép találattal növeli 6–4-re az előnyt. A Domino centere addig-addig helyezkedik, míg kiharcolja magának a területet, a menetrendszerűen érkező bejátszásnál pedig jön a szokásos csavar. A szokásos, az utánozhatatlan. Az más kérdés, hogy Milakovic már az ötödik horvát akciógólt szerzi…
Szünet, tízperces szünet (ez is újítás), amelyben Kemény Dénes az öltözőbe vezényli fiait. Talán ez is hozzájárul a későbbi vezekléshez… A horvátok ugyanis a kispadról nézik a mű-ugró-bemutatót, és ki tudja, talán ennek tudható be, hogy a mérkőzés második felvonásában a víz alá "süllyednek”.
Ezért a kilenc percért érdemes pólómeccsre járni!
Kiss Gergő kezdi a harmadik negyedben a show-t (ahogy "futtából” elengedte azt a lövést…), ami után ugyan Milakovic újra bebizonyította lövőtudományát (7–6), de ezzel sem tudta lefékezni a magyar válogatottat. Kásás, Vári, Biros, Kiss, Benedek, Kásás, az annyi, mint hat, hat csodálatos találat. Az egyik (Kásás) hihetetlen mozdulattal lepi meg Percinicet, a másik (Vári) szinte a Komjádiból suhint a sarokba, a harmadik (Biros) Kásás álompasszát vágja be a vízből kiemelkedvén, a negyedik (Kiss) a jobb szélről ejti át a kapust és így tovább és így tovább… Fantasztikus negyedet zár Kásás büntetőjével a csapat, amelyet a minden mindegy alapon próbálkozó és eredményes Frankovic sem tud elcsúfítani.
Aki látta azt a kilenc percet, nem feledi egykönnyen…
A záró felvonás – ahogy lapunk is megjósolta: "ebből akár még gála is lehet” – a közönség szórakoztatása jegyében telik. Benedek, Kiss és Molnár révén újabb három találat a tarsolyban, igaz, hármat mi is beszedünk. A show azonban nem marad el: jól látható, amikor Koljanin lövését Szécsi üti fölé (nem kis bravúr volt ), de a BVSC kapusa kidobást szimulál. Kéri a labdát, majd miután látja, a játékvezető nem eszi meg mutatványát, édesdeden mosolyog a fehérruhásra. Bíró és játékos egyszerre mosolyog, tudják mindketten, ez a meccs már réges-régen eldőlt, és hát a csibészség is benne van a játékban.
Összességében elmondhatjuk, hogy, "ugyanúgy, mint Dubrovnikban”, a mérkőzés második felében felőrölte ellenfele erejét a magyar együttes, amely az első két negyedben ezúttal is kissé görcsösen játszott, ismételten kellett tizennyolc perc, hogy igazi önmagát idézze. Gondoljunk csak bele, mi lesz akkor, ha Kemény Dénes szövetségi kapitány egyszer majd a mérkőzés elején azt látja, amit a harmadik negyedben… Ne legyenek kétségeik afelől, hamarosan így lesz…


Kemény Dénes: – A magyar nézők nem láthatták a dubrovniki meccseket, most mégis azt mondom: látták. Látták, hiszen ez a találkozó megint úgy alakult, mint az ezt megelőző két összecsapás. Az elején túlzottan merevek voltunk, elsősorban fejben akadtak problémák, ám miután feloldódtunk, beindult a gépezet, és biztosan nyertünk. Megvoltak az első két negyedben is a lehetőségeink, ám akkor még túlzottan sokat hibáztunk. Az eredménynyel mindenféleképpen elégedett vagyok.
Veselin Djuho: – Amíg bírtuk erővel, partiban voltunk a világ egyik legjobb csapatával, de ezt követően túl erős volt nekünk a tempó. Az emberhátrányos védekezésre nem lehet panaszom, ám mind az öt emberfóros helyzetünket elpuskáztuk, így pedig nem lehet szoros meccset játszani a magyarokkal.