Steinmetz Barnabás majdnem beugrott a vízbe

CS. G.CS. G.
Vágólapra másolva!
2002.05.31. 22:56
Címkék
Steinmetz Barna péntek reggel érkezett meg Nápolyból, s délután csak úgy, lenézett a Margitszigetre. Kicsit beült a tornaterembe trécselni Kemény Dénes szövetségi kapitánnyal, aki a nyújtás-, lazításgyakorlatokat követően felvázolta, mit vár a kétkapus gyakorlástól, amelyet – ellentétben a csütörtökivel –hat a hat ellen játszott a kettéosztott gárda (25 méteres pályán), miáltal kevésbé tikkadnak ki a pólósok (csütörtökön öten harcoltak öt ellen). Miután elsorolta elképzeléseit, Székely Bulcsú szolidan közbeszólt: "Ez jó, csak a Süni nincs itt…” "Ezt mondhattad volna négy perccel korábban” – húzta el a száját Kemény, akinek a tekintete eztán Steinmetz Barnára tévedt. A védő nagyot sóhajtott, s látta, nincs mentség: ha "Süni”, azaz Nyéki Balázs nem érkezik meg, menthetetlenül edzéssé alakul a pofavizitnek tervezett kirándulás. Szécsi Zoltán mindenesetre rögtön felajánlotta egyik fürdőnadrágját az olimpiai bajnoktársnak, ám utóbbi beugrására mégsem került sor, időközben ugyanis befutott (loholt) Nyéki, aki két karórája közül ahhoz nyúlt ezen a délutánon, amelyet valamiért még nem állított át az utóbbi hónapokban. Az idősebbik Steinmetz – pénteken, öt óra tájban amúgy sem szokott menni az ő csapatának… – csak a második vendég lett volna a válogatott tréningjén, elvégre a páros létszám elérése végett Kemény berántotta Varga Dániel öccsét, Dénest. Azon túl, hogy így mégiscsak játszott egy Varga testvérpár a legjobbak között, annyi tanulsággal szolgált az elmúlt két délután, hogy a hírek igazak: ebből a srácból biztosan lesz valaki. Lévén a csere nélküli játékot gond nélkül bírta kondival, rossz megoldása nem igen akadt, gólt alig lőttek róla. Ja, korántsem mellesleg idén tizenöt éves…"Azért elfáradtam” – vigyorgott, bátyja pedig – egy tizennyolc éves magabiztosságával –felajánlotta, amennyiben szükség lesz rá, egy tizenegy éves ikerpár is bevetésre kész a családban. Kemény egyébiránt elégedett volt az eddigi négy edzéssel, mint mondta: "Jól bírták a fiúk, ráadásul mindenkitől láttam szép dolgokat, még olyanoktól is, akik az elején kisebb hullámvölgybe kerültek”. Végül kiosztott egy külön dicséretet Vindisch Ferencnek, aki parádés párharcot vívott a test test elleni játék nemzetközi nagymesterével, Benedek Tiborral. Ennél jobb kiképzés gyaníthatóan nem kell a műfajban még fejlődőképes ifjúnak, vagy ahogy Vindisch fogalmazott: "Az az egy óra négyórányi edzéssel ért fel”.
Legfrissebb hírek

Iváncsik Gergő: Remélem, hogy sikerül túllépni mindazt, ami eddig kicsit is gátolta a magyar válogatottat

Kézilabda
13 perce

„Szerepelt a korszak öt legfontosabb meccsén” – Hosszú Kávé Zakariás Ágnessel

Képes Sport
36 perce

Bekerült a Milan sztárja, megvan a portugálok kerete az írek és a mieink ellen

Foci vb 2026
48 perce

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
49 perce

Barcelona: leszálltak a Szuperliga-vonatról Laportáék

Spanyol labdarúgás
58 perce

Dopping miatt kétéves eltiltást kapott az olimpiai érmes atléta

Atlétika
1 órája

Vogel Soma a kezelése után: Az olimpia volt az első gondolatom

Vízilabda
1 órája

Csaknem félmillió embert mozgatott meg az Európai Sporthét Magyarországon

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik