Vízi Eb: „Már az elődöntő után beszéltük, hogy nagyon kell a bronz”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.23. 18:14
A magyar férfi vízilabda-válogatott játékosa, Bátori Bence elmondta, már a vesztes elődöntőt követően arról beszéltek a társakkal, hogy nagyon szeretnék megszerezni a bronzérmet a belgrádi Európa-bajnokságon.

„Nagyon boldog vagyok, a kvóta nem sikerült ugyan, de ezúttal nagyon jól használtuk ki a fórjainkat. Összességében ezen az Eb-n egy bronzérem nagyon jónak számít. Büszke vagyok rá. Amikor vége lett az elődöntőnek, ahogy lefújták, már az öltözőben azt beszéltük, hogy mennyire kell ez a bronzérem. Ezt a mentalitást sikerült most kihoznunk a medencébe, a görögöknél azonban sosem lehet tudni. Pikk-pakk belőnek két fórt, aztán máris ott vannak az ellenfél nyakán” – mondta Bátori Bence a görögök elleni győztes bronzmeccs után.

„Az olimpiáig még nagyon sokat tudunk előrelépni. Az is látszott, hogy most mennyit fejlődtünk három hét alatt. Rengeteget. A következő lépcsőfok az, hogy Triesztben kijussunk az olimpiára."

Legfrissebb hírek

Vízilabda: „Egy igazi varázsló” érkezik áprilisban Los Angelesbe

Vízilabda
20 órája

Belépett az ajtón   – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.03.01. 23:51

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29

Férfi vízilabda BL: a Savona sem tudta lefékezni a száguldó Ferencvárost

Vízilabda
2025.02.26. 21:11

Férfi vízi ob I: az esélytelenek nyugalmával játszott a Miskolc – bravúrt ért el

Vízilabda
2025.02.21. 13:29

Szerződést hosszabbított Vogel Somával az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.02.14. 17:35

Jansik, Vámos és Vogel is visszatért a férfi vízilabda-válogatottba

Vízilabda
2025.02.07. 13:49

Férfi vízi Ek: a Vasas az első negyedben eldöntötte a Barcelona elleni meccsét, negyeddöntős

Vízilabda
2025.02.06. 21:37
Ezek is érdekelhetik