Vízi Eb: Képesek voltunk elcsendesíteni a kritikai hangokat – Kemény

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.21. 15:27
Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke szerint a belgrádi Európa-bajnokságon férfi és női csapatunk is elcsendesítette a kritikai hangokat, amelyek megszaporodtak az elmúlt időszakban.

„Kétségkívül nem hétköznapi, hogy egy napon két elődöntőben szurkolhatunk a csapatainknak, ezt bármelyik másik sportág képviselői megirigyelhetnék. Viszont ami számunkra fontosabb, mind a női, mind a férfiválogatott képes volt elhallgattatni, legalábbis elcsendesíteni azokat a kritikai hangokat, amelyek az elmúlt időszakot jellemezték. Az igaz, hogy 2015 meglehetősen vajúdós volt, a hozzá nem értők számára valóban azt sugallhatta, nagy bajok vannak, ám az élet igazolta, nem feltétlenül van így. Mindkét válogatottnál kellett némi új impulzus, ami a lányoknál új kapitányt, a fiúknál a stábban lévő változást és Tibi által eszközölt egy-két változtatást jelentett” – mondta a szövetség hivatalos honlapjának, a waterpolo.hu-nak a korábban szövetségi kapitányként három olimpiát nyerő Kemény Dénes.a női, mind a férfiválogatott képes volt elhallgattatni, legalábbis elcsendesíteni azokat a kritikai hangokat, amelyek az elmúlt időszakot jellemezték. Az igaz, hogy 2015 meglehetősen vajúdós volt, a hozzá nem értők számára valóban azt sugallhatta, nagy bajok vannak, ám az élet igazolta, nem feltétlenül van így. Mindkét válogatottnál kellett némi új impulzus, ami a lányoknál új kapitányt, a fiúknál a stábban lévő változást és Tibi által eszközölt egy-két változtatást jelentett” – mondta a szövetség hivatalos honlapjának, a waterpolo.hu-nak a korábban szövetségi kapitányként három olimpiát nyerő Kemény Dénes.

Kemény Dénes a házigazda szerb (férfi) válogatottól is beszélt, amely nagyon magabiztosan halad a győzelem felé. De van-e gyenge pontja a csapatnak?

„Afféle mackós magabiztossággal nyerték fölényesen a meccseiket. Nem nagyon emlékszem, hogy például ellentámadásból gólokat kaptak volna. Nem tudom, optikai csalódás, avagy sem, de mintha ellenének, mint a befőtt...

Éppen ezért úgy gondolom, a fináléban a gyenge pontjuk az lehet, ha az ellenfél képes lesz nehéz helyzetbe hozni őket. Két éve, a budapesti Európa-bajnokság elődöntőjében volt ilyenre példa, akkor rettentő nehezen nyertek Montenegró ellen. Azóta nem kellett igazán megizzadniuk, szóval nem tudom, miként reagálnának egy ilyen helyzetre.”

A teljes interjút a waterpolo.hu-n olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

MOB-közgyűlés: Kemény Dénes kapta az életműdíjat

Egyéb egyéni
2025.05.17. 13:44

Kemény Dénes: Emberfeletti teljesítményre van szüksége a Vasasnak

Vízilabda
2025.05.09. 10:48

Kemény Dénes: Büszkeség ez az elismerés

Egyéb egyéni
2025.05.07. 08:40

Magyar Sport Napja: hat korábbi klasszis együtt örökítette meg a kézlenyomatát

Egyéb egyéni
2025.05.06. 15:26

Egerszegi Krisztina és Kemény Dénes közösen lépnek fel a TF jubileumi ünnepén

Egyéb egyéni
2025.04.30. 08:33

„Idővel derül majd ki, jó döntés volt-e” – Kemény Dénes a vízilabda szövetségi kapitányok megtartásáról

Vízilabda
2024.11.01. 11:01

Kemény Dénes Varga Zsoltról: „Nem látok senkit, aki jobb lehetne nála”

Vízilabda
2024.08.28. 18:37

Párizs 2024: Ezt a mérkőzést 4 góllal is megnyerhettük volna – Varga Zsolt

Párizs 2024
2024.07.28. 22:30
Ezek is érdekelhetik