Vizes vb: Marchand már várja a Kós elleni csatát 200 méter vegyesen

Vágólapra másolva!
2025.07.26. 11:05
Leon Marchand alig várja a Kós Hubert elleni csatát (Fotó: AFP)
A négyszeres olimpiai bajnok Leon Marchand nagyon várja már, hogy 200 méter vegyesen összecsapjon csapattársával, Kós Huberttel a szingapúri vizes világbajnokság medencés úszóversenyei során.

 

A szervezők egy nappal a viadal előtt rendeztek nemzetközi sajtótájékoztatót, amelyen igazi „nagyágyúk” vettek részt, többek között a párizsi játékok legnagyobb sztárja, aki megjegyezte, mindkét egyéni számában, 200 és 400 méter vegyesen is egyéni csúcsokra törekszik, utóbbi esetben ez világcsúcsot is jelentene.

Az M4 Sportnak Leon Marchand elmondta, nagyon várja már a Kós elleni csatát, hiszen az edzéseken látta, mire képes magyar riválisa, aki különösen az első százon nagyon erős.

Kós egyébként viccesen megjegyezte, hogy ha fogadnia kellene, azért francia vetélytársára tenné a pénzét, ugyanakkor jó érzés számára, hogy hosszabb idő után újra megmérettetheti magát abban számban, amelyben 2022-ben Európa-bajnoki címet nyert.

Marchand szintén újságírói kérdésre arról is beszélt, hogy jelentősen megváltozott az élete a párizsi olimpia óta, ahol a játékok legnagyobb sztárja lett. Mint elmondta, Franciaországban azóta nem tud már nyugodtan sétálni az utcán, még egy péksüteményért sem mehet ki. Hozzátette, az elmúlt időszakban meg kellett tanulnia nemet mondani dolgokra, ugyanakkor külföldön sokkal nyugodtabb körülmények között tud készülni.

A sajtótájékoztatón ott volt a német Florian Wellbrock is, aki már sporttörténelmet írt Szingapúrban, miután nyílt vízi úszásban mind a négy számban, három egyéni versenyben (10, 5 és 3 km-en), valamint a váltóval is aranyérmet nyert. A tokiói olimpián aranyérmes klasszis beszélt arról, hogy miután a párizsi játékok nem úgy alakultak számára, ahogyan szerette volna, nyolchetes pihenőt tartott, ami alatt még a visszavonulás is megfordult a fejében. Ezt követően végül úgy döntött, folytatja pályafutását, és célba veszi a Los Angeles-i olimpiát, ebben pedig nagy segítségére van, hogy olyan társakkal készülhet, mint Lukas Märtens, a 400 méter gyors olimpiai bajnoka és világcsúcstartója, vagy a francia fővárosban Rasovszky Kristóf mögött ezüstérmes Oliver Klemet.

Hasonlóképpen nyilatkozott Nicolo Martinenghi, a 100 méteres mellúszás olasz olimpiai bajnoka, aki azt mondta, hogy a párizsi játékok után több mint öt hónapot hagyott ki, ennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy újra igazán élvezze az életet – ezt végül egy „romantikus” helyen, Veronában érte el, ezt követően pedig új célokat keresett, és most újra ott akar lenni a legjobbak között.

 

Legfrissebb hírek

EYOF: úszóink szkopjei szerencseszáma a 13-as

Utánpótlássport
2 órája

Óriási fölénnyel nyerték meg a kínaiak a műugrók csapatversenyét a vizes vb-n

Vizes vb 2025
3 órája

Vizes vb: Iffland sorozatban ötödik aranyát nyerte óriás-toronyugrásban

Vizes vb 2025
8 órája

Hihetetlen zsúfoltságban készülnek a medencés úszók a szingapúri vb-n – videó

Vizes vb 2025
22 órája

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
22 órája

Vizes vb: kínai arannyal zárultak a műúszóversenyek

Vizes vb 2025
Tegnap, 15:37

Vizes vb: szoros csatában spanyol aranyérem a műúszóknál

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:15

A magyar úszóválogatott megúszta az ételmérgezést Szingapúrban

Úszás
Tegnap, 8:26
Ezek is érdekelhetik