Férfi vízi: a címvédő horvátokkal gyakorolt férfiválogatottunk

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
• Szingapúr
Vágólapra másolva!
2025.07.10. 15:33
null
Vigvári Vendel, Burián Gergely, Molnár Erik és Nagy Ákos (balról jobbra) a válogatott csütörtöki edzésén (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Férfi vízilabda-válogatottunk nem tétlenkedik Szingapúrban, csütörtökön például a címvédő horvátokkal készült a világbajnokság szombati nyitányára, amelyen Ausztrália lesz az ellenfél.

Az utolsó órákat is kihasználják a szingapúriak, hogy péntek reggel már teljes pompájában fogadja vendégeit a vizes világbajnokság szurkolói zónája. Ottjártunkkor éppen az egyik joghurtmárka reklámszövegét („A gyomrod is aranyat érdemel…”) plakátolták ki az önkéntesek, akik egyébként rendkívül segítőkészek, csak hát egyelőre ők is híján vannak az információnak – nem lepődtünk meg, ez a nulladik nap sajátja.

Ilyenkor jobban teszi az ember, ha az érzékeire hagyatkozik: a kiszűrődő vezényszavakból és a nemzetközi pólótornákon használatos duda semmihez sem hasonlítható hangjából már sejtettük, hogy jó helyen járunk. Odabent, vagyis az OCBC Vizesközpontban is gőzerővel zajlott a munka, az előírt úszásadag teljesítését követően az előző két világbajnokság győztese, a magyar és a horvát válogatott közösen gyakorolt. A négy negyedet rendhagyóan osztotta fel Varga Zsolt és kollégája, Ivica Tucak: az elsőben és a harmadikban hagyományos kétkapuzás, a másodikban és a negyedikben viszont előny-hátrány játék volt a menü, előbb a horvátok, majd a mieink támadtak.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, a szervezők is teszteltek: a különböző szurkolói kamerákat a magyar újságírókon próbálták ki, míg az eredményjelzőn a HUN felirat alatt spanyol női játékosok neve díszelgett, elvégre ők játsszák a női torna pénteki nyitó mérkőzését. Az órán kívül semmilyen feliratot nem szabadott figyelembe venni, de nem is az állás foglalkoztatta a szövetségi kapitányokat, akik egy-egy támadás után rendszerint elmondták meglátásaikat a csapatuknak. Az első nyolc percben látottakkal a rivális szakvezetője lehetett elégedett, ugyanis a horvátok kezdtek élesebben, de a folytatásban a mieink is megközelítették az üzemi hőfokot – az meg különösen biztató, hogy az általános vélekedés szerint ez csak ízelítő volt a férfiválogatott valós tudásából.

Az álarcos pólós, Jansik Szilárd megúszásból ejtett, Nagy Ádám elemi erővel lőtte át a blokkerdőt, de a hosszú kapufához kijátszott emberelőnyeink sem néztek ki rosszul. Mondhatni, lendületben voltunk, amikor három perccel a záró negyed vége előtt muszáj volt beszüntetni a gyakorlást, lévén az utánunk következő amerikaiak már tűkön ültek, a lelkesebbek a műugrómedencében hűsöltek. Nem mintha olyan tikkasztó hőség lenne az uszodában – éppen ellenkezőleg…

Mindenhová viszünk magunkkal kardigánt, melegítőfelsőt és törülközőt. Kint könnyű megizzadni, aztán bemegyünk az érthetetlenül lehűtött helyiségekbe, fennáll a megfázás veszélye. A nagykövetségen is mondták, hogy sapkában és sálban ülnek, olyannyira hidegek az irodák – adott rögtönzött időjárás-jelentést Varga Zsolt szövetségi kapitány. – Jansik Szilárd a szemsérülése után elsősorban elővigyázatosságból játszik maszkban, a többiek szerencsére egészségesek, de az átállás nehézségei mindenkit megviselnek, még mindig jelentkeznek alvászavarok. A terhelést a fáradtság mértékéhez igazítjuk, a héten elsősorban a taktikai felkészüléssel igyekeztünk haladni, fokozatosan építjük magunkat.”

Ebből a szempontból is kimondottan hasznos volt a vb-címvédő horvátokkal közös gyakorlás, amelyet pénteken hosszabb szárazföldi edzés követ az átmozgatás jegyében – az Ausztrália elleni szombati nyitányon már élesben kell bizonyítani.

VIZES VB, SZINGAPÚR
FÉRFI VÍZILABDATORNA
A PROGRAM
A-CSOPORT
Július 12., szombat
3.00: Szerbia–Dél-Afrika
14.45: Románia–Olaszország
Július 14., hétfő
4.35: Dél-Afrika–Románia
14.45: Olaszország–Szerbia
Július 16., szerda
7.45: Olaszország–Dél-Afrika
10.00: Szerbia–Románia

B-CSOPORT
Július 12., szombat
10.00: Spanyolország–Japán
11.35: MAGYARORSZÁG–Ausztrália
Július 14., hétfő
7.45: Japán–MAGYARORSZÁG
10.00: Ausztrália–Spanyolország
Július 16., szerda
4.35: Ausztrália–Japán
14.45: Spanyolország–MAGYARORSZÁG

C-CSOPORT
Július 12., szombat
4.35: Kanada–Egyesült Államok
7.45: Brazília–Szingapúr
Július 14., hétfő
3.00: Egyesült Államok–Brazília
13.10: Szingapúr–Kanada
Július 16., szerda
3.00: Kanada–Brazília
13.10: Szingapúr–Egyesült Államok

D-CSOPORT
Július 12., szombat
6.10: Kína–Horvátország
13.10: Montenegró–Görögország
Július 14., hétfő
6.10: Görögország–Kína
11.35: Horvátország–Montenegró
Július 16., szerda
6.10: Kína–Montenegró
11.35: Görögország–Horvátország

A férfiválogatott vb-kerete

Kapusok: Csoma Kristóf (Endo Plus Service-Honvéd), Mizsei Márton (Vasas-Plaket)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (CN Marseille – Franciaország), Manhercz Krisztián (FTC-Telekom), Molnár Erik (FTC-Telekom), Vámos Márton (FTC-Telekom), Nagy Ádám (FTC-Telekom), Fekete Gergő (FTC-Telekom), Burián Gergely (CN Barceloneta – Spanyolország), Kovács Péter (BVSC-Manna ABC), Vigvári Vendel (FTC-Telekom), Jansik Szilárd (FTC-Telekom), Vigvári Vince (CN Barceloneta – Spanyolország), Vismeg Zsombor (FTC-Telekom), Nagy Ákos (FTC-Telekom). Szövetségi kapitány: Varga Zsolt

A bővebb keretben benne volt: Batizi Benedek (Vasas-Plaket), Ekler Zsombor (BVSC-Manna ABC), Gyapjas Viktor (BVSC-Manna ABC), Szécsi Marcell (UCLA – Egyesült Államok), Tátrai Dávid (BVSC-Manna ABC), Varga Vince (FTC-Telekom), Vogel Soma (FTC-Telekom)

 

Legfrissebb hírek

Fekete Gergő nem tartja magát klasszisnak, a 2028-as olimpiáig szeretne beérni

Vízilabda
3 órája

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
4 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
13 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
19 órája

Egy hónap alatt rendezik mindhárom szakaszt a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
20 órája

Mexikói győzelemmel zárult a férfi műugrók 3 méteres versenye a vizes vb-n

Vizes vb 2025
20 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
22 órája
Ezek is érdekelhetik