Vizes vb: Eddig apám vagy anyám hívott általában, hogy hozzak valamit a boltból – Gálicz

F. B., N-P. T.F. B., N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.07.05. 08:05
Hétfő délelőtt a hazai vizes világbajnokságot lezáró sajtótájékoztatót tartottak a Duna Arénában, ahol ott volt az óriási meglepetésre 25 km-en bronzérmet szerző nyílt vízi úszó, Gálicz Péter is. A sportember kifinomult humorérzékről tett tanúbizonyságot (Gurisatti Gréta arcát érdemes figyelni a sajtótájékoztatós jelenetek közben), és az NSO Tv-nek elmondta, hogyan bírja a hirtelen jött médiaérdeklődést.

Gálicz Pétert meglepi, hogy ekkora médiafelhajtás van körülötte.

„Nem igazán vagyok hozzászokva. Egy kicsit tetszik, bár furcsa, hogy mindig csöng a telefonom. Eddig általában apám vagy anyám hívott azért, hogy hozzak valamit a boltból, emiatt csörgött leggyakrabban. Tetszik jelenleg, örülök, hogy ennyien érdeklődnek irántam mindenféle médiumokból, rádiókból, tévékből, online hírportáloktól.”

Videónkban elárulja, hogy a kérdésekre válaszolni vagy 25 km-t leúszni könnyebb-e neki, és azt is elmondja, tudott-e már személyesen beszélni a nagymamájával, akinek bronzérme után a televízión keresztül üzent. Azt is megtudtuk, hogy az eredeti tervek szerint most éppen a barátnőjével kellene lennie – csak aztán egy vb-bronzérem közbeszólt.

Wladár Sándor a vizes vb-ről

Gurisatti Gréta a vízilabdázó lányok brutális felkészüléséről

Legfrissebb hírek

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
2025.03.04. 16:29

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Videó: tömegverekedés az U14-es hokimeccsen, közel 500 kiállításpercet osztottak ki a játékvezetők

Jégkorong
2025.02.25. 11:28

Videó: ez nem lehetett kellemes – 170 km/órával kapta fejbe a labda a dobót

Amerikai sportok
2025.02.21. 17:36

Videó: az első félidőben hármat kapott a Fradi a Plzentől

Európa-liga
2025.02.20. 21:58
Ezek is érdekelhetik