Vizes vb: Sokat gyakoroltam a célba érkezést – Rasovszky

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.06.26. 18:06
null
Rasovszky Kristóf nem gyakorolta hiába a célba érkezést (Fotó: Magyar Úszószövetség/FB)
Amint arról már korábban beszámoltunk, a nyílt vízi úszók csapatversenyében a magyar válogatott ezüstérmet szerzett a vizes világbajnokság nyílt vízi versenyeinek Lupa-tavon zajló vasárnapi nyitó napján. Az éremszerzést követően így értékeltek a mieink az M4 Sport kamerái előtt.

 

„A többieknek a verseny előtt azt mondtam, nagyon örülök, hogy én kezdek, mert én leszek az első, aki végez, de ez végül visszaütött, mert ötven perc izgulással zárult így a verseny. Szerintem mindenki beleadott mindent, nagyon boldog vagyok. Az éremért jöttünk, és ezt felül is múltuk, hiszen ezüstöt szereztünk” – kezdte a magyarok értékelését Rohács Réka.

„Láttam Rékán, hogy nagyon jó helyen jön be. Tisztában voltunk a megbeszélt taktikánkkal. Nem az volt a cél, hogy elsőként vagy másodikként váltsunk, hanem hogy azokkal a csapatokkal tegyük ezt meg, amelyekre figyelnünk kellett. Úgy gondoltam, hogy hazai közönség előtt egy ilyen csapattal egy ilyen világbajnokságon nekem is csak az lehet a dolgom, hogy tapadjak azokra, akikre kellett. Ez maximálisan sikerült. Utánam pedig bíztam a fiúkban, hogy hozzák a kötelezőt” – vette át a szót Olasz Anna, majd Betlehem Dávid folytatta az értékelést.

„Jó érzés volt megelőzni férfi ellenfeleimet, illetve az is jó volt, hogy elsőként tudtam átadni a helyemet.”

Őt követte Rasovszky Kristóf, aki olyan szoros hajrában ért a finisbe, hogy csak célfotóval lehetett eldönteni, hogy a németek mögött a második hely a magyaroké, a harmadik pedig az olaszoké lesz.

„Sokat gyakoroltam az elmúlt napokban a célba érkezést. Tudtam, hogy szoros lesz mind a váltó, mind az egyéni verseny. Jó párszor rajtavesztettem már azon, hogy nem jött ki jól a benyúlás. Nem akartam emiatt itthon is helyezéseket elbukni” – árulta el az úszó.

Rasovszky Kristóf benyúlása. Ennyivel előzte meg a magyar váltó az olaszokat.
Rasovszky Kristóf benyúlása. Ennyivel előzte meg a magyar váltó az olaszokat.

NYÍLT VÍZI ÚSZÁS (Lupa-tó)
Csapatverseny, 6 km
1. Németország 1:04:40.50
2. MAGYARORSZÁG 1:04:43.00
3. Olaszország 1:04:43.00

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid annyira elfáradt a vb-ezüst után, hogy kiesett neki néhány pillanat

Vizes vb 2025
5 órája

Újabb magyar érem Szingapúrban! Betlehem Dávid ezüstérmes a 3 km-es sprintversenyben

Vizes vb 2025
6 órája

Egy igazi bajnok: a már mindent megnyerő Rasovszky Kristóf a könnyeivel küszködve értékelt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:58

„Látszott minden szögből, az a dolga, hogy minket megöljön” – Betlehem Dávid kifakadt

Vizes vb 2025
Tegnap, 8:45

Nyílt vízi úszás: Betlehem 6. lett, Rasovszky nem került be a legjobb tízbe öt kilométeren

Vizes vb 2025
Tegnap, 5:13

Rasovszky Kristóf: Az utolsó körben a hőség tette be a kaput, már azért küzdöttem, hogy körbeérjek

Vizes vb 2025
2025.07.16. 10:14

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Rasovszky is lemaradt a dobogóról 10 kilométeren

Vizes vb 2025
2025.07.16. 09:27

Nyílt vízi úszás: elrajtolhatnak a 10 kilométeres versenyek

Vizes vb 2025
2025.07.16. 06:14
Ezek is érdekelhetik