Vizes vb: az első (két) szó az ausztráloké volt, a többi az olaszoké

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.27. 16:04
Kazahsztán szerezte meg a 11. helyet a magyarországi vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, mivel a csütörtök délelőtti mérkőzésen 9–5-re legyőzte Brazíliát. A 9. helyről döntő összecsapáson a spanyolok két góllal bizonyultak jobbnak Japánnál. A csütörtöki keresztbejátszás eredményei nyomán az ötödik helyért Olaszország és Montenegró csap majd össze, a hetedikért pedig Oroszország és Ausztrália.

Az akcióból csupán egyszer betaláló brazilok nagyon nem érezték az első negyedben a ritmust, és az itt összeszedett hátrányt végül nem is sikerült ledolgozniuk. Kazahsztán teljesen megérdemelten nyerte meg a találkozót, és zárta a 11. helyen a világbajnokságot.

A spanyolok és a japánok összecsapása sokkal szorosabb volt. Bár az első negyed japán előnnyel végződött, a következő két játékrészt egyaránt a spanyolok nyerték, így a végén már csak az előny megtartására kellett törekedniük. Sikerült, az öt gólig jutó Albert Espanol Lifante vezérletével felülmúlták az ázsiaiakat, és megszerezték a 9. helyet.

Az 5–8. pozícióért folyó vívott rájátszás első felvonásán Montenegró az OSC-t erősítő, négy gólig jutó Drasko Brguljan vezérletével 9–8-ra legyőzte Oroszországot.

Montenegró ellenfele az 5. helyért Olaszország lesz. Az ausztrálok nem kezdtek rosszul, a harmadik percben már 2–0-ra vezettek, de az olaszok még az első negyedben fordítottak (2–4), ezt követően pedig már nem hagyták visszakapaszkodni ellenfelüket (4–8).

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, 2017
VÍZILABDA (HAJÓS ALFRÉD NEMZETI SPORTUSZODA)
Férfiak
Helyosztók

· A 11. helyért

Brazília–Kazahsztán 5–9 (1–4, 2–2, 0–1, 2–2)
· A 9. helyért

Japán–Spanyolország 11–13 (2–1, 4–6, 3–4, 2–2)
· Az 5–8. helyért
Montenegró–Oroszország 9–8 (1–1, 4–2, 2–4, 2–1)
Ausztrália–Olaszország 4–8 (2–4, 2–2, 0–0, 0–2)
Elődöntő

20.30: Görögország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)
22.00: Szerbia–Horvátország (Tv: M4 Sport)

JÚLIUS 29., SZOMBAT
A hetedik helyért
12.00: Oroszország–Ausztrália
Az ötödik helyért
13.30: Montenegró–Olaszország
A harmadik helyért
15.00: az elődöntő vesztesei
Döntő
20.30: az elődöntő győztesei

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
Tegnap, 1:19

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Lewandowskival más ez a lengyel csapat; újabb belga kiütés

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:53

Szon Hung Min remekelt az amerikaiak ellen

Minden más foci
2025.09.07. 13:22

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

Jubiláns góljával verte meg Wales a kazahokat, belga fieszta Liechtensteinben

Foci vb 2026
2025.09.04. 17:56
Ezek is érdekelhetik