Robert Pattinson is vb-lázban ég

Vágólapra másolva!
2010.06.18. 15:27
null
A filmekből ismert Robert Pattinson szurkol hazájának a vb-n
A Twilight-sagából ismert filmsztár is futball-lázban ég: Robert Pattinson nemrégiben új filmjének (Eclipse) sajtótájékoztatóján volt jelen, és az újságírók kérdésére elmondta, igazi szurkolónak tartja magát, és őszintén reméli, kedvenc csapata, az angol válogatott jó eredményt ér el a világbajnokságon.

A fiatal színész nagy bánatára nem láthatta élőben a Fabio Capello irányította nemzeti csapat amerikaiak elleni, első mérkőzését, mert új filmjének Los Angeles-i sajtótájékoztatóján kellett megjelennie.

Az újságírók kérdéseire egyébként kissé lassan, összeszedetlenül válaszolgató Pattinson szeme rögtön felcsillant, amikor a dél-afrikai eseményre terelődött a szó, és boldogan mesélt róla, hogy bizony őt is elérte a futball-láz. Reményét fejezte ki, hogy kedvencei sikerrel veszik az akadályokat, és jó eredménnyel végeznek a világeseményen.

Ezt követően a sajtótájékoztatóval egy időben játszott Anglia–Egyesült Államok találkozó kapcsán elmondta, ha kikapna hazája együttese, nem folytatná a beszélgetést.

„Ha a mérkőzés az amerikaiak győzelmével érne véget, az a sajtótájékoztató végét is jelentené" – mondta mosolyogva a színész.

A jelenlévők fellélegezhettek: Steven Gerrard és Clint Dempsey góljával 1–1-es döntetlen született a találkozón, így Robert Pattinson, ha nem is lehetett teljesen elégedett, folytatta a beszélgetést.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik