Ghána továbbment, szurkolói mégis hazautaztak

Vágólapra másolva!
2010.06.26. 08:48
null
A ghánai szurkolók nem értik, miért nem maradhatnak (Fotó: Action Images)
A ghánai kormány hazarendelt ezer szurkolót a labdarúgó-világbajnokságról, annak ellenére, hogy a nemzeti csapat továbbjutott a legjobb tizenhat közé. Több mint négyszázan már meg is érkeztek anyaországukba, a többiek szombaton követhetik őket.

A szurkolókat eleve az afrikai ország kormánya fizette be az útra. A vízumok járulékai, az utazási költségek, a szállások, az orvosi ellátások, a meccsbelépők, sőt még az étkezések is az állam kasszáját terhelték.

Samuel Okudzeto Ablakwa, Ghána helyettes információs minisztere közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban. A hivatalos állásfoglalás szerint kimerült a szurkolókra szánt keret, amely tizenöt napra volt tervezve. Ha a drukkereket továbbra is az állam pénzelné Dél-Afrikában, az óriási többletköltséggel járna, ezt pedig a ghánai kormány nem akarja és nem is tudja vállalni.

A ghánai közvélemény szeretné tudni, mennyibe került ez a „bérszurkolás" az adófizetőknek. Ablakwa közleményében arról is szó van, az akcióra költött pontos összeget hamarosan nyilvánosságra hozzák, miután elkészültek a kimutatások, és minden szurkoló visszaérkezett Ghánába. A kétkedők megnyugtatására Ablakwa elmondta, szponzorokat is bevontak a projektbe, ezért nem csak „adócediket" (a cedi Ghána hivatalos fizetőeszköze) költöttek a kezdeményezésre.

Ghána válogatottja kikapott az utolsó csoportmeccsén Németországtól, mégis továbbjutott a nyolcaddöntőbe, amelyben az Egyesült Államokkal találkozik majd. Talán abban bíznak a ghánai döntéshozók, hogy mivel válogatottjuk az egyetlen afrikai csapat a nyolcaddöntőben, a dél-afrikaiak nekik fognak szurkolni, és így már nincs szükség „hangdoppingra"...

Legfrissebb hírek

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
16 órája

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

A Man. City sztárja: Képmutatás lett volna megtapsolni a Liverpoolt...

Angol labdarúgás
2025.08.15. 07:48
Ezek is érdekelhetik