A közös sörözés volt az angol siker titka

Vágólapra másolva!
2010.06.24. 12:04
null
Capello (sötétben) mindenkit meghívott egy körre a szlovén meccs előtt este (Fotó: Action Images)
Címkék
Fabio Capello szerint a közös sörözés volt az angolok titka, amikor a válogatott szerdán 1–0-ra nyert Szlovénia ellen, így bejutott a legjobb 16 közé a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon.

Capello rendhagyó módját választotta a szlovén meccs előtti felkészülésnek, és nem mindennapi ötlettel ált elő, amivel a játékosokra nehezedő nyomást akarta csökkenteni. Meg is lett az eredménye, ugyanis az angol játékosok sokkal motiváltabbnak és koncentráltabbnak tűntek, mint az első két meccsükön, és ebben az alkohol is szerepet játszhatott.

„Az előző este a szállodában mindenkit meghívtam egy sörre. Meglett a hatása, az utolsó csoportmeccsen együtt harcolt a csapat" – jelentette ki az amúgy vasszigoráról ismert olasz kapitány.

A középpályás Frank Lampard hozzáfűzte, hogy természetesen nem számolatlanul itták a habzó nedűt, csak fejenként egyet fogyasztottak el, sőt, valaki még azt is visszautasította. A korábban Capello által bírált John Terry szintén csatlakozott a poharazókhoz, és a sorsdöntő találkozó hajrájában mentéseivel elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a szlovénok nem egyenlítettek ki.

„A felkészülés során megnéztük az Algéria elleni meccs első félidejét, és megértettem a játékosokkal, hogy így nem mehetnek tovább a dolgok. A mai stílusunk és erőszakosságunk már hasonlított arra, amit mindenki megszokhatott a játékosaimtól a Premier League-ben, és amivel kijutottunk a vébére. Biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben még magabiztosabbak leszünk" – tette hozzá Capello a tegnapi meccs után.

KATTINTSON A KÉPRE A SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS MEGTEKINTÉSÉHEZ!
KATTINTSON A KÉPRE A SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS MEGTEKINTÉSÉHEZ!
A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
  1. Egyesült Államok 3 1 2 4–3 +1  5  
  2. Anglia 3 1 2 2–1 +1  5  
  3. Szlovénia 3 1 1 1 3–3 0 4  
  4. Algéria 3 1 2 0–2 –2  1  

 

 

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
15 perce

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
6 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
6 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
7 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
7 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik