Vízilabda: négy nap alatt a padlóról Európa tetejére

A magyar vízilabda-válogatott – legyen szó bármelyik nemről és korosztályról – mindig a legfényesebb éremért utazik egy-egy világeseményre. Nem volt ez másképp az U15-ös fiú pólócsapattal sem, amely a korosztály podgoricai Európa-bajnokságán szerette volna magasba emelni a trófeát.

A kontinensviadal azonban a magyaroktól nagyon szokatlan módon kezdődött. A Juhász Zsolt által irányított gárda előbb a montenegróiaktól, majd a spanyoloktól, aztán az olaszoktól is kikapott a csoportjában, melyben így az utolsó, a negyedik helyen zárt… Ez azonban nem jelentette a torna végét, mert az új lebonyolításban a papíron legjobb nyolc válogatott két kiemelt kvartettben kezdi az Eb-t, amelyből az első kettő automatikusan továbbjut a nyolc közé, a harmadik és negyedik pedig a nyolcaddöntőben folytatja egy alacsonyabban jegyzett csoportból továbbjutó ellenféllel. A magyarok az egyik kiemelt csoportban voltak, tehát automatikusan mentek a 16 közé – igaz, sikerélmény nélkül.

A fiúk, persze, nem így tervezték a csoportkört, és láthatóan meg is viselte a játékosokat a negatív széria. Nem gyakori jelenet, hogy magyar játékost zokogni látunk a medence partján, pláne egy Eb olyan szakaszában, amikor még jóformán el sem kezdődött a viadal. Most az olaszok elleni kudarc után azonban ez történt...

Kívülről nehéz lett volna megmondani, hogy mi, mert a magyar srácok egyszer sem játszottak alárendelt szerepet a csoportmeccseiken, de ami az egyik oldalon éppen nem ment be, az a másikon éppen becsúszott. Van ilyen. Mint kiderült, egymás után háromszor is van ilyen.

A hollandok elleni nyolcaddöntő – a továbbjutás kiharcolásán túlmenően – azért volt fontos, mert a csapatnak végre győzelemben lehetett része, de aztán máris jött a torna egyik legjobb alakulata, az addig hibátlan horvátok elleni negyeddöntő. Különös jelentőséggel bírt az ütközet, mert ha a fiúk megint kikapnak, mindenki elkönyveli, hogy ez a csapat ennyit tud. Ugyanakkor a győzelemmel minden eddigi baklövést jóvá lehetett tenni. Az utóbbi forgatókönyv valósult meg. A játékosok magabiztosan pólóztak, remekül blokkoltak, védekeztek, elöl vállalkoztak, pazar gólokat szereztek, fáradhatatlanok voltak, és 8–7-es diadalt arattak. Aztán az elődöntőben 11–6-tal semmisítették meg a szerbeket, a döntőben pedig a házigazda montenegróiak is tehetetlennek tűntek a magyar legényekkel szemben:

A hazai szövetségi portál felkutatta, hogy a pólóhistória csupán egyetlen esetet ismer a múltból, amikor egy, az első három meccsét elveszítő csapat végül aranyérmes lett: az olasz nők nyerték meg így a perthi világbajnokságot 1998-ban. Most, negyedszázaddal később hasonló bravúrt vittek véghez a magyar U15-ös fiúk. De mégis mi történt? Félvállról vették a csoportmeccseket, mert tudták, hogy az utolsó helyen is továbbjutnak? Netán tényleg ennyire maga alatt volt a gárda? Mert az a verzió nehezen hihető, hogy a csoportkör utáni tréningen tanultak meg vízilabdázni... A választ Juhász Zsolt, a válogatott szövetségi edzője adja meg, aki mindvégig próbált higgadt maradni, és stabilan kapaszkodni az olykor eszeveszetten száguldó érzelmi hullámvasúton.

„Az Eb közben sok kritika érte a csapatot, de a torna előtt is hangsúlyoztam, hogy az utolsó három nap lesz a legfontosabb. Nem kezdtük pihenten az Európa-bajnokságot. Egy csapatot nem lehet úgy felkészíteni, hogy az első és az utolsó három meccsen is topon legyen fizikálisan. Mi a végén akartunk jók lenni. Ezzel együtt én sem gondoltam, hogy mindhárom csoportmérkőzést elveszítjük. A vereségek nemcsak a játékosokat, hanem a stábtagokat is megviselték. Nagy volt rajtunk a nyomás, és amikor már mindenki temetett minket, mi még hittünk benne, hogy meg tudjuk csinálni. Nem ismertünk lehetetlent, egy pillanatra sem adtuk fel, a játékunk pedig egyre csak javult. Nagyon büszke vagyok arra, hogy miután a gyerekek padlón voltak, és a medence szélén sírtak, 96 óra múlva Európa-bajnokok lettek!”

(Kiemelt képpünkön:Minden jó, ha a vége Európa-bajnoki cím Forrás: LEN Waterpolo)