Kosárlabda: pénteken startol a jereváni B-divíziós U20-as férfi Eb

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.07.10. 09:00
null
Péntek este az albánok ellen játssza az első meccsét az U20-as férfi kosárlabda-válogatott az örményországi B-divíziós korosztályos Európa-bajnokságon.

A lányok után a fiú kosárlabda-válogatottak is megkezdik nyári szereplésüket a korosztályos Európa-bajnokságokon. A férfiszakágból elsőként az U20-as nemzeti csapatnak lesz jelenése a B-divíziós kontinenstornán, amelynek július 11. és 20. között Örményország fővárosa, Jereván ad otthont.

Törökország, Svédország, Albánia és Koszovó lesz a mieink ellenfele a csoportkörben.

Az ötösből az első két helyezett jut tovább a negyeddöntőbe, a legvégén a torna első három helyezettje feljut az A-divízióba.

A magyar fiúk péntek este 19 órától az albánok ellen játsszák a nyitó meccset.

Erős és roppant kiegyensúlyozott csoportba kerültünk 

nyilatkozta korábban az esélyekről Carlos Vallejo, a magyar válogatott spanyol szövetségi edzője. – Azt gondolom, a török az egyik legerősebb csapat az egész mezőnyben, így az egyik nagy favorit az első háromba kerülésre, vagyis a feljutásra. A svédek három évvel ezelőtt megnyerték a B-divíziós U18-as Eb-t, ami jól jelzi az erejüket, és azt, hogy milyen magas színvonalú nevelőmunka zajlik a skandinávoknál is. Továbbá az albánokat és a koszovóiakat sem szabad lebecsülni, még ha papíron az előző kettőnél egy fokkal gyengébb csapatnak is tűnnek, de kemény, rendkívül küzdős meccsre számítok ellenük is.

Csak az első két csapat juthat tovább a legjobb nyolc közé, és a papírforma szerint a török és a svéd csapat is esélyesebb nálunk, de mi sem vagyunk esélytelenek, sőt úgy vélem, képesek lehetünk meglepetést okozni, és legyőzni legalább az egyiket a két említett válogatott közül.

Hozzátartozik a teljes képhez, hogy sérülés miatt két kulcsjátékos, Flasár Botond és Bor Gábor is hiányozni fog az Eb-keretből.

Fotó: Nagy Norbert/MKOSZ

A felkészülési időszakban Carlos Vallejo együttese egyébként összesen hat edzőmeccset játszott. Az edzőtábor kezdetén a válogatottunk Fehérváron előbb Nagy-Britannia csapatával találkozott, és vereséget szenvedett 82–78-ra, míg a svájciak elleni hosszabbításos találkozón is a vendégek örülhettek, és 84–79-re nyertek. Ezek után Portugáliába utaztak a magyar fiatalok, ahol 74–66-ra kikaptak a házigazdáktól, majd 68–64-re legyőzték a szlovák alakulatot. Majd hazatérve, a felkészülés finisében Fehérváron kétszer ismét összecsapott egymással a magyar és a szlovák gárda; mindkét alkalommal a mieink voltak a jobbak (71–63 és 82–65).

Egy évvel ezelőtt a magyar csapat a hatodik helyen zárt a legutóbbi U20-as másodvonalbeli Eb-n.

A MAGYAR CSAPAT PROGRAMJA:
Csoportkör
Július 11., péntek 19:00
Magyarország–Albánia
Július 13., vasárnap 10:30
Magyarország–Törökország
Július 15., kedd 19:00
Magyarország–Koszovó
Július 16., szerda 13:00
Magyarország–Svédország

AZ U20-AS FÉRFIVÁLOGATOTT EB-KERETE:
Tóth Kevin, Ladovszky János, Maly Benedek, Hőgye Patrik, Szőke Bálint, Buglyó Barna, Árva-File Balázs, Kaye Benjámin, Géringer Gergő, Varga Ferenc, Laluska Bence, Tóth Marcell

(Kiemelt képen: Buglyó Barna Forrás: FIBA)

 

Legfrissebb hírek

Valter Tibor: Csak szeretni kell biciklizni és gyerekekkel foglalkozni

Utánpótlássport
13 órája

Birkózás: Sillei ezüst-, Zsitovoz és Báger bronzérmes az U17-es vb-n

Utánpótlássport
13 órája

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
14 órája

Kosárlabda: egypontos magyar vereség az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Elkészült a női és a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának sorsolása

Kosárlabda
16 órája

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
17 órája

Golomán György: Bízom magunkban, hiszek a sikerben

Kosárlabda
22 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a miskolci B-divíziós U20-as női Eb

Utánpótlássport
23 órája
Ezek is érdekelhetik