Szerda délután megkezdte a szereplését a magyar U21-es férfi kézilabda-válogatott a Lengyelországban zajló világbajnokságon. A 2004-es és 2005-ös születésű junioroknak ez az utolsó utánpótlás-világversenye, az elsődleges cél pedig a negyeddöntőbe jutás, ahogyan Sótonyi László szövetségi edző is elmondta korábban az Utánpótlássportnak.
A fiatalok Brazíliával találkoztak a csoportkör első fordulójában, és
29–24-es győzelmet ünnepelhettek;
az ellenfél szerezte a meccs első gólját, de a magyarok gyorsan fordítottak, és végig vezetve szerezték meg a két pontot. A félidőben 13–10-re vezetett az együttesünk, a második félidőben pedig már nyolc találattal is vezetett, végül ötgólos sikert könyvelhettünk el.
A magyar csapat, és egyben a találkozó legeredményesebb játékosa a NEKA-s Kovács Tamás lett 8 góllal.
A részletes statisztika ITT érhető el.