Cselgáncs: Szabó Réka ötödik lett a berlini junior Európa-kupán

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.06.23. 12:37
null
Szabó Réka az ötödik, Üveges Attila pedig a hetedik helyen végzett a német fővárosban megrendezett cselgáncs junior Európa-kupa-viadalon.

Harmincnégy ország ötszáznegyvennégy dzsúdósa mérte össze tudását a berlini junior Európa-kupán, amelyen tizennyolc korosztályos válogatott versenyzőnk próbált szerencsét – számol be a judoinfo.hu.

A mieink közül Szabó Réka szerepelt a legjobban. A BHSE 52 kilogrammos judósa tavaly novemberben, Győrben szerezte meg első Európa-kupa-érmét, akkor még az ifjúságiak mezőnyében. A tizennyolc esztendős fiatal Berlinben lengyel, osztrák és brit ellenfelét legyőzve jutott be az elődöntőbe, amelyben a korosztályos világranglista harmincegyedik helyén jegyzett indiai Leishangthem ellen veszített, így a bronzmeccsen léphetett tatamira. A világranglistán negyedik helyezett, ebben az évben már negyedik Ek-érmét szerző német Mecklenburg tudta megnyerni ezt a csatát, így

Szabó Réka az ötödik helyen zárt a korosztály egyik legrangosabb tornáján.

A mqgyarok közül Üveges Attila (BHSE, 73 kg) tudott még bejutni a legjobb nyolc közé, Kollár Sebestyén (66 kg, BHSE), Major Ádám (66 kg, BHSE), Kiss Levente (90 kg, Vasas Judo) és Hársvölgyi Tamara (48 kg, Ceglédi VSE) a kilencedik helyig jutott a vigaszágon.

(Kiemelt képünkön kékben: Szabó Réka Forrás: judoinfo.hu)

Legfrissebb hírek

Öttusa, triatlon: több szám, több siker?

Utánpótlássport
6 órája

Birkózás: Zsitovoz Mária jövőre megcélozza az aranyat az U17-es vb-n

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
22 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.08. 20:42

Vízilabda: Európa-bajnoki bronzérmes az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.07. 21:16

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 18:21

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 16:21
Ezek is érdekelhetik