Kosárlabda: ellenállhatatlan formában az NKA Pécs serdülő fiúcsapata

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.05.05. 15:36
null
Még ősszel az évad elején elszenvedett egyetlen veresége óta az NKA Pécs U14-es fiú kosárlabdacsapata sorozatban 21 meccset nyert, és meggyőzően menetel az újabb bajnoki címvédés felé. Moosz Milán vezetőedzőt kérdeztük az impozáns győzelmi széria kapcsán.

Sorozatban negyedik bajnoki címére hajt az U14-es fiú kosárlabda-bajnokságban az NKA Pécs csapata, amely az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is dominál a serdülők mezőnyében. Moosz Milán tanítványai eddig 23 meccsen vannak túl, és ezekből 22-t meg is nyertek, csupán egyet veszítettek el, még október elején hazai pályán a Vasas ellen, a szezon második találkozóján.

Azóta viszont megállíthatatlanok a mecsekaljai fiatalok, és megszakítás nélkül 21 mérkőzést nyertek.

Az elmúlt hét végi, budapesti fordulóban a Nyíregyházát, a Honvédot és az Óbudai Kaszásokat is magabiztosan verték.

– kezdte Moosz Milán vezetőedző az Utánpótlássportnak. – A mostani csapatunkból öten már az előző évadban is tagjai voltak a bajnokcsapatnak, és ennek fényében azt hihettük, jóformán csak ujjgyakorlat lesz az egész, és újból mi leszünk az aranyérmesek. De aztán a Vasas ellen kiderült, hogy a bajnoki címet korántsem adják ingyen, csakúgy mindenféle megerőltetés nélkül.

Továbbá az is sokat hozzátett a csapat fejlődéséhez, hogy az idény során több rendkívül színvonalas nemzetközi tornán is részt vettünk Belgrádban, Imolában, illetve Prágában is. Erős csapatokkal, roppant mód fizikális ellenfelekkel találkoztunk a külföldi tornákon, s ehhez a stílushoz fel kellett nőni a fiúknak. Ez mindenképpen csak is az előnyünkre vált, és ennek köszönhetően képesek vagyunk a hazai mezőnyben is dominálni.

Forrás: NKA Pécs

Hozzátette, ha szépen fejlődnek és megfelelően dolgoznak a fiúk, akkor ebből a korosztályból akár jó néhányan profi kosárlabdázókká válhatnak felnőttkorukra. A pécsi csapatból jelenleg öten tagjai az U14-es központi kiválasztó-képző programnak. (A serdülőknél még nincs a klasszikus értelemben vett korosztályos válogatott.)

Az is tapasztalható, hogy miközben mi előreléptünk az évad során, az ellenfeleknél úgyszintén látható a javulás. Az elmúlt hét végén például az Óbuda okozott nekünk kellemetlenséget az első félidőben, és alaposan meg kellett küzdenünk a sikerért, csak a legvégére nőtt meg igazán az előnyünk. 

A gyerekek fejlesztése szempontjából mindenképpen örülök neki, hogy más egyesületekben is minőségi nevelőmunka zajlik és fejlődnek a játékosok, hiszen akkor tudunk egymással olyan színvonalas, kompetitív mérkőzéseket játszani, amelyek a fiatalok javát szolgálják."

(Kiemelt kép forrása: NKA Pécs)

Legfrissebb hírek

Elhunyt Hódy Szabolcs, korábbi válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2 órája

Evezés: minden idők legjobb magyar szereplése az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Atlétika: három magyar is az U20-as világranglista élén

Utánpótlássport
15 órája

Egyesült Államok: Pintér Dániel a francia, az argentin és az ausztrál válogatott ellen bizonyíthat

Légiósok
2025.05.27. 21:14

Kosárlabda: Fárbás Eliza sikeres klubévad után várja az U19-es vb-t

Utánpótlássport
2025.05.27. 20:07

Vízilabda: az UVSE két, az FTC egy bajnoki címet ünnepel a fiúk között

Utánpótlássport
2025.05.27. 08:57

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai bajnoki cím az U15-ösöknél

Utánpótlássport
2025.05.26. 09:02
Ezek is érdekelhetik