Evezés: eljött a fiatalok ideje

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.05.10. 09:20
null
A szövetségi kapitányok szerint elkezdődött az építkezés időszaka a magyar evezésben, a korábbinál nagyobb fókuszba kerülnek a fiatalok.

„Bizakodó vagyok, az idei világversenyeken több éremben gondolkodom, főleg amiatt, mert látok olyan tehetségeket, akik a jövőben gyökeresen megváltoztathatják az evezés pozícióját a magyar sportban; szeretném, ha ezek a fiatalok kiteljesednének a közeljövőben” Simon Béla, az evezős válogatottak szövetségi kapitánya fogalmazott így nemrégiben a honlapunknak, a fiatalok pedig azóta rákanyarodtak az emlegetett eseményekre való felkészülés célegyenesére, hiszen a szövetség április elején a kis-, a hónap végén pedig a csapathajós válogatót is megtartotta, amely után a szakvezetés kijelölte a korosztályos világversenyek sorában elsőként érkező, májusi U19-es Európa-bajnokságra utazó keretet.

Összesen 12 magyar fiatal száll majd vízre Kruszwicában, hat egységnek szurkolhatunk.

A magyar keret a lengyelországi U19-es evezős Eb-re (május 24-25.):

Fiú egypárevezős (1x): Kup Barnabás (MTK, edző: Kup László)
Fiú kétpárevezős (2x): Csutorás Balázs (MTK), Hajdú András (Szegedi Vízisport Egyesület), edző: Simon Tamás
Fiú kormányos nélküli kettes (2-): Makai Samu, Tóth Bertold (Győri Atlétikai Club, edző: Dr. Alföldi Zoltán)

Leány egypárevezős (1X): Demkó Janka (Velencei-tavi és Balatoni Evezős és Vitorlás SE, edző: Illés László)
Leány kétpárevezős (2x): Somogyi Dorka (Szegedi Vízisport Egyesület), Strochmayer Maja (MTK), edző: Dani Zsolt
Leány kormányos nélküli négyes (4-): Tarlós Dóra, Tumpek Flóra, Rádai Bianka (Győri Atlétikai Club), Csókás Kira (Szegedi Vízisport Egyesület), edző: Biró-Lakó Szandra

Kup Barnabás is megméretheti magát az U19-es Eb-n Forrás: MESZ

A hazai szövetség közleménye szerint Ficsor László vezető szövetségi kapitány és Simon Béla a legjobb kilenc közé várja az összes magyar hajót az ifik kontinensviadalán. Ficsor azt is elmondta, hogy a korábbi években eredményes felnőttversenyzők közül tavaly év végén többen is visszavonultak, így

ez most elsősorban az építkezés időszaka, a vezetőség célja az utánpótlás felépítése.

A világversenyek sora tehát májusban kezdődik meg, az említett U19-es Eb-vel, júniusban a felkészülésen lesz a hangsúly, júliusban viszont érkezik az U23-asok idei célversenye, a világbajnokság, szintén Lengyelországban, Poznanban. 

Augusztusban az U19-esek világbajnoksága vár a fiatalokra, a hónap első felében öt napon át zajlik majd a viadal, végül pedig az U23-asok Európa-bajnokságán szurkolhatunk a magyar fiataloknak, szeptember első hétvégéjén.

(Kiemelt képünk forrása: MESZ)

 

 

Legfrissebb hírek

Vívás: még együtt maradhat a junior férfi párbajtőr-válogatott

Utánpótlássport
19 órája

Tokaji Sándor: A tanítás a cél, nem az eredményesség

Utánpótlássport
22 órája

Kihirdették a magyar kereteket az evezős Európa-bajnokságokra

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:20

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Úszás: Budapest után Prágában szerepelnek a V4-ek olimpiai reménységei

Utánpótlássport
2025.05.08. 20:34

Vízilabda: Kenéz Kincső látványos ütemben termeli a gólokat

Utánpótlássport
2025.05.08. 14:14

Vívás: versenyből is megárt a sok a szövetségi kapitány szerint

Utánpótlássport
2025.05.08. 09:03

Kajak-kenu: erős ifjúsági csapat várja a nyári világversenyeket

Utánpótlássport
2025.05.07. 14:25
Ezek is érdekelhetik