Asztalitenisz: Szántosi Dávid és Nagy Rebeka győzött az U19-es ob-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.05.18. 22:52
null
A szarvasi Szántosi Dávid és a pécsi Nagy Rebeka nyert egyesben az U19-es asztaliteniszezők soltvadkerti országos bajnokságán.

Igencsak elhúzódott, este fél tizenegy után ért véget vasárnap este a záró napi program a Soltvadkerten rendezett korosztályos asztalitenisz magyar bajnokságon. Az újoncok és a serdülők küzdelmei után befejezésként az ifjúságiak, vagyis U19-esek versenyszámait rendezték meg.

Egyesben végül a fiúk és a lányok mezőnyében is

érvényesült a papírforma, és a két első kiemelt, tehát Szántosi Dávid (Szarvasi Körös ASE) és Nagy Rebeka (PEAC) győzött,

(Szarvasi Körös ASE) és (PEAC) győzött,

miután előbbi a szombathelyi Poór Balázst 3:0-ra, míg utóbbi ikertestvérét, a szintén pécsi Nagy Juditot 3:2-re verte a fináléban. A fiúk között Gergely Márk (Szombathely) és Fodor Csaba (KSI), a lányoknál a nyírbátori Pascui Nicoleta és a győri Barcsai Sophie osztozott a bronzérmeken.

Fiú párosban a még serdülőkorú

Gergely Márk, Szabó Lénárd kettős duplázni tudott,

ugyanis azok után, hogy szombaton az U15-ösök között a legjobbnak bizonyultak, vasárnap az U19-esek között sem találtak legyőzőre. A Gergely, Szabó (Szombathelyi Asztalitenisz Kör, Honvéd Szondi György SE) duó a fináléban 3:0-ra verte az Epinger Márton, Fodor Csaba (Tatai AC, KSI) egységet. A dobogó harmadik fokára a Szántosi Dávid, Wei Chen Yu és a Kizakisz Georgiosz, Poór Balázs páros állhatott fel.

A lányoknál a pécsi ikrek párosa, Nagy Judit és Nagy Judit győzött,

miután az aranyéremért 3:0-ra felülmúlták Boér Anitát és Erdélyi Blankát (Debreceni AK és ASK Szeged). A bronzon a Barcsai, Dohóczki és a Pascui, Pétery kettős osztozott.

Vegyes párosban Poór Balázs és Dohóczki Nóra kaparintotta meg a bajnoki címet, a döntőben 3:2-re legyőzve a Kizakisz Georgiosz, Nagy Judit tandemet. A harmadik helyre Fodor Csaba és Pascui Nicoleta, illetve Szántosi Dávid és Nagy Rebeka ért oda.

Korábban

az U15-ös korosztályban fiú egyesben Gergely Márk duplázott,

 duplázott,

és az egyes mellett Szabó Lénárd oldalán – akivel egyébként egymás ellen játszották a finálét egyéniben – párosban is nyert.

A lányok mezőnyében a mohácsi Somogyi Heidi szintén kettős győzelmet aratott,

 szintén kettős győzelmet aratott,

egyesben és a szegedi Szögi Szonjával közösen párosban is diadalmaskodott. Vegyes párosban Szabó Lénárd és Szögi Szonja lett az első.

Az U13-asoknál a fiúk között Zsigmond Simon (Ceglédi VSE) szerezte meg az aranyérmet, míg az újonc lányok mezőnyében Ivanics Izabella (Pingpingozz Velünk SE) győzött.

Az U11-eseknél a fiúk ob-ját Kiss Péter (Cegléd) nyerte, a lányok viadalán pedig Bumb Sara (Nyírbátor) gyűjtötte be a bajnoki címet.

Az U15-ös versenyszámok összefoglalója ITT olvasható.

Az U13-as és U11-es versenyszámok összefoglalója ITT olvasható.

A soltvadkerti korosztályos országos bajnokság teljes eredménysora ITT érhető el.

(Kiemelt képen: Szántosi Dávid Forrás: MOATSZ)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: Európa-bajnoki bronzérmes az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
6 órája

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Asztalitenisz: Nagy Judit nyerte az U19-es évadnyitót

Utánpótlássport
15 órája

Vízilabda: a bronzért játszanak az U18-as lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:51

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Vízilabda: elődöntős az U18-as leányválogatott a máltai Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.05. 22:16

Kajak-kenu: hét érmet nyertek a fiatalok a maratoni vb pénteki napján

Utánpótlássport
2025.09.05. 19:22
Ezek is érdekelhetik