A hónap utánpótlásedzője: április jelöltjei

Munkatársunktól  utanpotlassport.huMunkatársunktól utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.05.06. 09:00
null
A Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria alkotta kuratórium megnevezte A hónap utánpótlásedzője díj áprilisi kiírásának három jelöltjét. Az elismerésre Kovács Attila vívó-, Lezsák Balázs atléta- és Lévai Zoltán birkózóedző aspirál; a győztes kilétére az alapítók voksolását követően derül fény.

A hónap utánpótlásedzője díj odaítélésekor figyelembe veszik az adott időszak világversenyein, nemzetközi eseményein, legjelentősebb hazai viadalain, bajnokságain elért eredményeket, de a díjra történő jelölésnél ugyancsak döntő szempont volt a kiválasztott szakmai múltja, megfelelő edzői végzettsége, példaértékű nevelőmunkája. A díjazottakról a három alapító szervezet képviselőiből álló kuratórium hamarosan dönt; a győztes 250 ezer forintos pénzdíjazásban részesül.

A díj negyedik évadának (amely 2024 szeptemberétől 2025 augusztusáig tart) nyolcadik kiírásában vívó-, atléta- és birkózóedző került a jelöltek közé. Íme, április hónap kiválasztottjai!

KOVÁCS ATTILA, az FTC párbajtőrszakosztályának vezetőedzője, az OVSE vezetőedzője sportolóként a Budapesti Honvédban öttusázott, majd amikor körvonalazódott, hogy nem lesz belőle élversenyző, a klubban gyerekekkel kezdett foglalkozni. Alapvetően öttusaedző lett, ám átkerült az óbudai Fless SE-be, amelyben már csak a párbajtőrvívásra tanította a gyerekeket. Ezt követően az Óbudai Vívó SE-Jövő Záloga egyesületben (OVSE) folytatta a munkát, ahová jó néhány tanítványa elkísérte. Az OVSE és az FTC fúziójának eredményeként az óbudai műhely a zöld-fehér klub nevelőbázisaként működik. Kovács Attila jelenleg az OVSE-ben nagyjából harminc, az FTC-ben tizenöt fiatallal foglalkozik. Tanítványai az elmúlt években számos korosztályos országos bajnoki érmet – köztük aranyakat – szereztek, többen pedig a válogatottban és a nemzetközi porondon is remekeltek. Versenyzői közül kiemelkedik a csapatban kadét Európa-bajnok Szarvas Rita, Horváth Márk és Horváth Lotti, valamint az Eb-ezüstérmes Horváth Ádám. A Horváth testvérek közül a legfiatalabb, Lotti 2023-ban még újoncként, azaz két korosztállyal fiatalabbként, 14 esztendősen harcolta ki a válogatottságot a kadétok között, és érdemelt ki csapatban Eb-aranyérmet. A múlt év végén nemcsak a kadétok, hanem a juniorok országos bajnokságát is megnyerte, az idősebbekkel világkupán győzött csapatban Burgosban, a felnőtt országos bajnokságon pedig elődöntőbe jutott, és ott a későbbi győztes, olimpiai bronzérmes Muhari Eszterrel szemben maradt alul 15:9-re, így bronzérmes lett. Ez év elején ráadásul a felnőttek barcelonai világkupáján már a legjobb 16 között olvashattuk a nevét. Lotti az évadban az egyetlen magyar vívó lett, aki mindkét korosztályban, azaz a kadétok és a juniorok között is kiharcolta a válogatottságot. A februári, antalyai korosztályos Eb-n mindkét korosztályban csapatban szerzett ezüstéremnek örülhetett.

Az áprilisban a kínai Vuhszi városában rendezett korosztályos vívó-világbajnokságon a 16 éves Horváth Lotti aranyérmet nyert a kadét párbajtőrözők között.

A 46 éves Kovács FTC-s tanítványa az egész versenynapon kiemelkedő vívást mutatott be, és a döntőben a kadét Európa-bajnok ukrán Alina Dmitrjuk ellen győzött 15:11-re. Lotti az egyenes kieséses szakaszban fülöp-szigeteki, majd osztrák vívót múlt felül, aztán a döntőig egyformán 15:10-re nyert sorrendben a koreai Hong, az amerikai Lee és az izraeli Kravets ellen. Mondhatni, kétség sem fért a diadalához.

Kovács Attila a Vuhsziban rendezett kadét-vb-n látja el tanácsokkal Horváth Lottit Forrás: Bizzi Team

Kovács Attila:

„A gyerekeket a víváson keresztül igyekszem megtanítani az életre is. Tehetségfüggő, hogy kiből lesz később jó vívó, éppen ezért az elsődleges, hogy a fiatalok szeressenek edzésre járni, érezzék jól magukat és a sport által találják meg az útjukat a világban.

Nagyon örülök, ha eredményes egy-egy tanítványom, de nem vagyok maximalista, nem hajszoljuk mindenáron a sikert, a bajnoki címeket.

Persze, nem babazsúrokat tartunk délutánonként, elszántan dolgozunk, de mindenekelőtt az motivál nap mint nap, hogy a fiatal mindig több és több legyen, amikor kilép a teremből. Mindenki esetében az a cél, hogy önmagához képest fejlődjön.”

Edzőjéről így vélekedik a 16 éves Horváth Lotti:

„Attila szakmailag igazán felkeszült edző, aki mindig megtalálja a hangot a tanítványaival. Neki köszönhetően nagyszerű a hangulat az edzéseken, a humorával sokszor megkönnyíti a nehéz munkát. Az összes tanítványa szereti és tiszteli, mert ő is ugyanígy viszonyul hozzájuk. Érthetően és részletesen elmagyaráz mindent. Nemcsak a páston, hanem a mindennapokban is lehet rá számítani. Nagyon megbízható ember, aki mellett egyszerre érzi magát felszabadultnak és biztonságban a versenyző.”

LEZSÁK BALÁZS, a szombathelyi Haladás VSE dobóedzője maga is kalapácsvető volt, a legendás dobóedző, Németh Pál csoportjában atletizált a Haladás VSE-ben 20 éves koráig. Korosztályos versenyzőként három Ifjúsági Barátság Versenyen (IBV) vett részt, 1983-ban bronzérmet szerzett Leningrádban (mai nevén Szentpéterváron). Mozgásigényének eleget téve, a dobókörbe 2000-ben, 35 évesen tért vissza, miután korábbi egyesülete edzéslehetőséget biztosított számára. Negyven esztendős kora óta résztvevője a veterán-világeseményeknek, a különböző masters korcsoportokban többek között négy világbajnoki, két Európa-bajnoki címmel és egy Világjátékokon szerzett aranyéremmel büszkélkedhet. A Haladásban az edzősködést 2003-ban kezdte, mások mellett a szombathelyi klubba a sydney-i olimpia után visszatérő dobóatléták, Annus Adrián, Fazekas Róbert és Kiss Szilárd ösztönzése, támogatása mellett. Utánpótláskorú tanítványai több országos bajnoki érmet érdemeltek ki, és idővel a korosztályos világeseményeken is megmutathatták magukat. Legsikeresebb versenyzője a kétszeres Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál-győztes, a 2024-es limai U20-as vb-n bronzérmes kalapácsvető, Szabados Ármin.

Áprilisban a 60 esztendős Lezsák által felkészített Szabados Ármin a VEDAC Dobóakadémia évadnyitó versenyén kalapácsvetésben két U20-as országos csúcsot is megdöntött.

Az ígéret a 6 kilós kalapáccsal 82,93, a felnőttszerrel (7,26 kg) pedig 75,14 métert elérve végzett az első helyen. Mindkét korábbi rekordot az olimpiai ezüstérmes Halász Bence tartotta 2016 óta; az előbbit 73,97, az utóbbit 82,64 méterrel. Az U20-as vb-bronzérmes Szabados ezzel mindkét súlyú kalapáccsal korosztálya világranglistájának élére ugrott. Nem mellesleg a 6 kilós szerrel elért 82,93 méter minden idők ötödik legjobb eredménye ebben a korosztályban a világon.

Lezsák Balázs és tanítványa, Szabados Ármin Forrás: Haladás VSE

Lezsák Balázs:

„A munkám során kiemelt figyelmet fordítok a pedagógiára és a pszichológiára. Igazi edzői kihívás, hogy a gyerekek a képességeikhez mérten ki tudják hozni magukból a legtöbbet.

Minden versenyző más, ezért mindenki különböző megközelítést igényel. Van, aki magától is képes jól teljesíteni az éles helyzetekben, másokat rá kell vezetni erre az útra.

Elvégre hiába érünk el jó eredményeket edzésen, ha azt téthelyzetben nem tudjuk megmutatni. A versenyző pedig akkor boldog, ha úgy érzi, hogy kiadta magából a maximumot. Ezzel együtt szem előtt tartom a fokozatosságot, és nem terhelem túl a fiatalokat. A helyes technikával annyit lehet nyerni az utánpótláskorban, mint másfél-két évnyi fizikai fejlesztéssel.”

Edzőjéről így vélekedik a 19 éves Szabados Ármin:

„Nagyon szeretek Lezsák Balázzsal dolgozni. Sokat edzünk és kemény munkát végzünk, de ügyel arra, hogy ne szakítsa szét a versenyzőit. Figyeli, hogy mire van szükségük a tanítványoknak, és igyekszik mindkét fél számára ideális döntéseket hozni. Megértő, szakmailag felkészült edző, akivel könnyű jó viszonyt ápolni. A gyakorlások jó hangulatban telnek nála. A sikereimben hatalmas szerepe van, magamtól nem tudnék így edzeni és ilyen eredményeket elérni.”

LÉVAI ZOLTÁN, az Esztergom Birkózó SE elnöke, a Budapesti Honvéd SE esztergomi központjának trénere1998 óta edzősködik, ekkor Táton kezdett a legkisebbekkel foglalkozni, nagy szerepe volt a helyi birkózóélet létrehozásában. Majd a kiváló szakmai munkájára felfigyelt a BVSC, és 2001-ben egyesülete fuzionált a fővárosiakkal. Ezután közösen több országos csapatbajnoki címet szereztek, és folyamatosan bővítették az utánpótlásbázist Esztergomban és Tokodon. Majd 2011-ben megszűnt az együttműködés a zuglóiakkal, de a hátország megmaradt, immáron Dorogon. Ezt követően Lévai irányításával ismét felvirágzott a szakosztály, az ország legerősebbjévé nőtte ki magát a 2016-ig tartó vezetése alatt. Később rövid ideig kizárólag az Esztergom Birkózó SE-re fókuszált, mígnem 2017-től kezdve a saját nevelőműhelyét már a Budapesti Honvéd SE esztergomi központjaként működtette és működteti ma is. Versenyzői évről évre remekelnek a hazai és a nemzetközi porondon. A korosztályos és már a felnőttvilágversenyeken is rendre érmet szereznek a tanítványai. Legismertebb tanítványai közül kiemelkedik három fia, a felnőtt világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes, a párizsi olimpián is szereplő Zoltán, a felnőtt-vb- és Eb-bronzérmes, U23-as világbajnok Tamás, illetve a felnőtt Európa-bajnok, U20-as vb-ezüstérmes Levente – mindhármójuk pályáját a kezdetektől fogva egyengeti. Mellettük még Torba Erik (felnőtt Eb-bronz, Európa Játékok-ezüst, junior vb- és U23-as Eb-harmadik) és Vitek Dárius (felnőtt Eb-bronzérmes, U23-as Eb-győztes) is remek eredményekkel büszkélkedhet a felnőttek között. Az utánpótláskorú versenyzői közül jelenleg legkisebb fia, a 19 éves Levente a legnagyobb reménység, aki amellett, hogy már felnőtt Eb-győztesnek mondhatja magát, az U20-asok között szintén Európa-bajnok és vb-ezüstérmes. A hónap utánpótlásedzője díjat 2022 júniusában egyszer már elnyerő, 51 éves Lévai Zoltán napjainkban Esztergomban hozzávetőleg 90 birkózóval foglalkozik.

Április első felében a felvidéki Somorján rendezték meg a felnőtt Európa-bajnokságot, amelyen a magyar küldöttségben négy utánpótláskorú versenyző is helyet kapott. A fiatalok közül

a 19 éves, tehát még juniorkorú Lévai Levente alaposan letette a névjegyét, ugyanis pályafutása első felnőttvilágversenyén meg sem állt a végső győzelemig,

és Európa-bajnoki címet szerzett a kötöttfogásúak 72 kilós súlycsoportjában. A Budapesti Honvéd kiválósága az első körben legyőzte a súlycsoport világ- és Európa-bajnokát, az azeri Ulvi Ganizadét, majd az oroszok U23-as vb-ezüstérmesén, a kétszeres U23-as Európa-bajnok Ruszlan Mirzojanon is túljutott. Az elődöntőben a fehéroroszok U23-as vb-ezüstérmese, az Eb-ötödik Alikszandr Liavoncsik következett, és 5–2-es magyar siker lett a vége. A döntőben a franciák világbajnoka, az Eb-ezüstérmes Ibrahim Ghanem várt Lévaira. A finálé aztán igencsak kaotikus és fordulatos meccset hozott: Lévai 1–4-ről fordítva később szerzett ponttal nyerte meg a meccset (4–4) a franciával szemben. A döntő végén csak hosszas tanakodás után hirdették ki győztesnek a magyar fiút. Ugyanakkor a meccsen számolási hiba történt, amiért a franciák reklamáltak, a nemzetközi szövetség illetékesei pedig még az eredményhirdetés előtt elismerték a meccsen közreműködők hibáját. Majd bejelentették a hivatalos döntést: „A kötöttfogású hetvenkét kilogrammosok döntőjében elszámolták a pontokat, ezért két Európa-bajnokot hirdetünk!” Tehát, úgy határoztak, hogy mindkét birkózó megkapja az aranyérmet, s ennek értelmében Lévai és Ghanem együtt állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Lévai Zoltán legkisebb fiával, a 19 évesen felnőtt Európa-bajnoki címet szerző Lévai Leventével

Lévai Zoltán:

„Nálam nem sportolókat, hanem embereket, személyiségeket nevelünk, így az életre készítjük fel gyerekeket. Szeretnénk olyan értékeket átadni a fiataloknak, mint a munka iránti alázat, a szorgalom és a fegyelem, valamint a közösség fontossága. Továbbá azt, hogy mindig lehet tanulni, fejlődni, de persze mindenkinek a saját képességeihez mérten. Éppen ezért nálunk nem az eredmények számítanak igazán.

A világversenyeken elért sok-sok érem csak a hab tortán, de nem a célunk.

Emellett egyfajta életpálya modellt is szeretnénk mutatni, ugyanis nálunk a tanulás legalább annyira fontos, mint a sport. Ma már csak úgy lehet kiváló sportteljesítményt elérni, ha az ember szellemileg is megállja a helyét.”

A legkisebb Lévai fiú, Levente így nyilatkozott edző-édesapjáról:

„Nagyon jó az edző-tanítvány kapcsolat közöttünk, ami annak is köszönhető, hogy tökéletesen el tudja választani egymástól az edzői és az apai szerepet, és minden szituációban pontosan tudja, éppen melyikre van szükség mind az edzéseken, mind pedig otthon. Ő olyan edző, aki a legkisebbektől egészen a felnőttekig foglalkozik a birkózókkal, valamennyi korosztály képviselőivel remekül megtalálja a közös hangot. Tisztában vele, kinek mire van szüksége az adott fejlődési szakaszban, és képes mindenkit a megfelelő irányba terelni.”

(Kiemelt képünkön balról: Kovács Attila, Lezsák Balázs és Lévai Zoltán)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

Minden más foci
14 órája

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
16 órája

Kosárlabda: ellenállhatatlan formában az NKA Pécs serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
20 órája

Atlétika: Kenneth Bednarek kétszázon is brillírozott Miamiban

Atlétika
Tegnap, 9:57

Vívás: ötödik és nyolcadik helyet értek el tőrözőink Vancouverben

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:17

Öttusa: „A fiatalság egyre kevésbé lehet kifogás” – Mészáros Emma

Utánpótlássport
2025.05.04. 20:40

Cselgáncs: Csermák Dániel megérkezett a nemzetközi elitbe az ifiknél

Utánpótlássport
2025.05.04. 19:13
Ezek is érdekelhetik