Vízilabda: Várnagy Petúr ontja a gólokat Tatabányán

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.04.04. 19:58
null
A Tatabányai VSE 17 éves vízilabdázója, Várnagy Petúr 16 ifjúsági mérkőzésen már 110 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.

Az elmúlt években is több kiváló vízilabdázó került ki Tatabányáról, amely egykor a férfipóló egyik vidéki fellegvárának számított. A teljesség igénye nélkül említhetjük az FTC-játékos és felnőttválogatott-kerettag, U20-as világbajnok Nagy Ákos, a Szolnokot erősítő Schmölz Norman vagy az egyarámt az Egerben védő Moravcsik Martin és az U18-as vb-győztes Borbély Sándor nevét.

A TVSE jelenleg a felnőtt- és korosztályos szinten is a másodosztályban szerepel. Tavaly év elején a szakosztály szakmai igazgatója a korábbi kiváló kapus, Podhánszky Zoltán, operatív vezetője pedig Bagi György lett.

A szakemberek célja, hogy idővel a tatabányai vízilabda a régi fényében tündököljön.

Az utánpótlásbázis széles a városban, és folyamatosan akad kiemelkedő ígéret is az egyesületben. Jelenleg egyikőjük a 17 éves Várnagy Petúr, aki az ifjúsági másodosztályban elképesztő mennyiségben ontja a gólokat.

Az eddigi 16 lejátszott mérkőzésen már 110 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.

Ez megközelítőleg meccsenként 7 gólos átlagot jelent. Legutóbb a rájátszásban a Vác ellen egymaga 10-szer volt eredményes.

„Nagyon örülök, hogy már száztíz gólnál járok, és bár tudom, hogy a másodosztályról van szó, büszke vagyok erre a teljesítményre – nyilatkozta Petúr. – Testalkatra nem tartozom a legnagyobbak közé a vízben, éppen ezért

Természetesen az ellenfelek kiemelt figyelmet fordítanak rám a védekezésben, de erre mi is készülünk. Jólesik, hogy a csapat bízik bennem, én pedig szeretném meghálálni a bizalmat azzal, hogy a társak segítségére vagyok. Az ifjúsági bajnokságban egy-két év múlva már szeretnénk az élvonalban játszani.”

Várnagy Petúr elképesztő ütemben termeli a gólokat Forrás: TVSE

Petúr az ob I/B-s csapatban is edződik. A felnőtt második vonalban is van 38 gólja, amit 18 találkozón hozott össze.

„A felnőtt másodosztályban a miénk a legfiatalabb átlagéletkorú csapat. Számunkra remek lehetőség a fejlődésre ebben a bajnokságban játszani, és szépen helyt is állunk. A felnőttcsapatnak is az a célja, hogy néhány éven belül újra az ob I-ben szerepeljen.”

(Kiemelt képünkön: Várnagy Petúr Forrás: TVSE)

Legfrissebb hírek

Öttusa: „A fiatalság egyre kevésbé lehet kifogás” – Mészáros Emma

Utánpótlássport
18 órája

Cselgáncs: Csermák Dániel megérkezett a nemzetközi elitbe az ifiknél

Utánpótlássport
19 órája

Asztalitenisz: Fegyver Zsófia sorozatban szállítja a sikereket

Utánpótlássport
2025.05.03. 20:45

Női vízi BL: negyedik lett a Ferencváros Pireuszban

Vízilabda
2025.05.03. 17:50

Ökölvívás: egyre több a tudatos bunyós a juniorok között

Utánpótlássport
2025.05.03. 17:32

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Atlétika: Szabados minden idők ötödik legjobb U20-as eredményét dobta

Utánpótlássport
2025.05.03. 09:05

Öttusa: Bauer Blanka „akadályoztatva” is a legjobbak közé ért

Utánpótlássport
2025.05.02. 20:33
Ezek is érdekelhetik