Vívás: a tőr sem hozott áttörést a korosztályos vb-n

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.04.12. 16:41
null
Továbbra is érem nélkül a magyar küldöttség a kínai kadét és junior vívó-világbajnokságon, melyen a kardozók után a tőrözők is letudták szereplésüket.

A hatodik versenynapot követően sem számolhatunk be magyar sikerről a kínai Vuhsziban zajló kadét és junior vívó-világbajnokságon.

Az elmúlt három napban a tőrözök voltak érdekeltek, hazánk ígéretei nem jutottak a dobogó közelébe.

Ha őszinték vagyunk, a korábbi eredmények alapján ebben a fegyvernemben vártuk legkevésbé a magyar tündöklést, bár az elmúlt időszakban tőrben is láthattunk néhány bravúros teljesítményt. Elég csak a februári, antalyai korosztályos Európa-bajnokságig visszamenni, amikor is a kadét Kosztolányi Hunor nyakába aranyat akaszottak. A friss kontinensbajnokunk Vuhsziban a 64 között szállt ki, és a két korosztályt egybevetve pedig két fiatalunk, az egyaránt junior Bagdány Albert és Zsögön Andor ért el a nyolcaddöntőig. Persze, a bombaerős vb-mezőnyben ez sem csekély teljesítmény. Szombaton még a juniorcsapataink jó szereplésében reménykedhettünk, de hamar kiderült, hogy egyik válogatottunk sem vesz részt a negyeddöntős küzdelmekben.

Bagdány Albert és Zsögön Andor a 16 között volt a junior-vb-n Fotó: Bizzi Team

Ami a közelmúlt világbajnokságait illeti, tavaly Rijádban is két tőrözőnk (a kadétoknál Zsögön és Kollár Anna) jutott a legjobb 16-ba, a férfi juniorcsapat pedig az ötödik helyen végzett. Egy évvel korábbról, Plovdivból már sokkal szebb emlékeink vannak a fegyvernemben, mert Szemes Gergő a juniorok, Rubin Mattia pedig a kadétok között lett vb-bronzérmes. A 2022-es dubaji seregszemle pedig elsősorban a Bagdány, Bálint Álmos, Mihályi Andor, Szemes alkotta egység harmadik helyéről marad meg sokáig, ugyanis előtte még soha nem nyert érmet a junior-világbajnokságok történetében a magyar férfi tőrcsapat. Ezúttal visszafogottabb magyar produkcióról beszélhetünk, de

nem kérdés, hogy a jelenlegi hazai tőrutánpótlásban is fellelhetünk sokra hivatott versenyzőket,

közülük néhányan már az Eb-ken bizonyítottak.

Egyébként a kínai vb-n a fegyvernem négy egyéni versenyében három amerikai győztest avattak, a negyedik egyéni aranyat Egyiptom érdemelte ki. Csapatban a férfiaknál az olaszok, a nőknél az amerikaiak nyertek. Érdekesség, hogy a junior férfiak viadalán a győztes egyiptomi mögött három orosz végzett. A tőrözők között a házigazda Kína három bronzzal gyarapította éremkollekcióját.

A világbajnokság záró harmadában vasárnaptól a párbajtőrözők veszik át a terepet.

(Kiemelt képünkön: Zsögön Andor és Bálint Álmos pechünkre a 32 között találkozott Vuhsziban Fotó: Bizzi Team)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
2 órája

Kosárlabda: ellenállhatatlan formában az NKA Pécs serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
5 órája

Vívás: ötödik és nyolcadik helyet értek el tőrözőink Vancouverben

Egyéb egyéni
12 órája

Öttusa: „A fiatalság egyre kevésbé lehet kifogás” – Mészáros Emma

Utánpótlássport
Tegnap, 20:40

Cselgáncs: Csermák Dániel megérkezett a nemzetközi elitbe az ifiknél

Utánpótlássport
Tegnap, 19:13

Vívás: Rabb Krisztián aranyérmes a szöuli Grand Prix-versenyen

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:09

Vívás: nyolcaddöntős búcsúk a vancouveri tőr-vk-n

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:52

Asztalitenisz: Fegyver Zsófia sorozatban szállítja a sikereket

Utánpótlássport
2025.05.03. 20:45
Ezek is érdekelhetik