Súlyemelés: utánpótlásmustra testközelből

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.04.18. 19:40
null
Március végi elnökké választása után Nagy Péter egyik első útja új minőségében az iskolás országos bajnokságra vezetett, ahová a megbízott szövetségi kapitány, Gyurkovics Ferenc is elkísérte.

Testközelből követte nyomon a sportági utánpótlás nagy seregszemléjét, a Soroksáron rendezett áprilisi iskolás ob-t Nagy Péter, a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) frissiben megválasztott új első embere. Az ólomsúly három olimpián is járt, hússzoros országos bajnoka, aki a válogatottól tavaly vonult vissza, tulajdonképpen szakmai terepszemlét tartott az egész napos viadalon: arra volt kíváncsi, hogyan néz ki, hol tart a sportági utánpótlás, amelynek szélesítését elnöki programjában a legfontosabb teendők között említette.

„Mintegy száz fiatal sereglett össze az iskolások idei országos bajnokságán, amely megerősítette a szándékot: ahhoz, hogy újra sikerek, eredmények legyenek a magyar súlyemelésben, létszámában mielőbb bővítenünk kell a hátországot” – beszélt honlapunknak benyomásairól, friss tapasztalatairól a 39 esztendős szegedi sportember, akit megbízott szövetségi kapitányként az ob-ra elkísért a szintén veretes súlyemelő múltú Gyurkovics Ferenc.

„Megnéztük korosztályában a teljes sportolói állományt, aki csak indult a bajnokságon, s bár azt eddig is tudtuk, hogy növelni kell a számukat, viszont

 – vette át a szót Gyurkovics Ferenc, aki szerint országszerte nagyjából kétszázra tehető azoknak a tizenkét és húsz esztendő közöttieknek a száma, akik jelenleg a hazai súlyemelő-utánpótlást alkotják. Hozzáfűzte, hogy a viszonylag szűk bázis ellenére is többeket ki tudott választani az ob-n mint reményteljes jelölteket, akikből jó súlyemelő válhat.

„Több mint húsz nevet össze tudtam írni, olyanokét, akik kellő menedzseléssel, megfelelő szakmai munkával, jó együttműködéssel eljuthatnak oda, hogy legyen esélyük a legmagasabb szintet elérni” – fogalmazott a megbízott kapitány, aki elmondta még, hogy mielőbb össze kell állítaniuk a fejlesztési-felkészülési tervet az év hátralevő részére.

„Mindez azt szolgálja – összegzett Nagy Péter –, hogy Los Angelesre, a 2028-as ötkarikás játékokra még nem ígérhetünk felelősen, bár mindent elkövetünk az előrelépés érdekében. Viszont ami tőlünk telik, megtesszük, hogy legyen kvótánk, legyen magyar súlyemelő a 2032-es, s a 2036-os olimpiákon.”  

Mondhatni, hitelesen súlyos szavakat használt, már pusztán azért is, mert a szegedi óriás egyedüli magyar súlyemelőként vett részt a 2012-es, a 2016-os és a 2021-es nyári játékokon egyaránt, a 2024-es párizsi olimpiára viszont már neki sem sikerült kijutnia.

„Az utánpótlás szélesítése érdekében a súlyemelést magát kell tudnunk hatásosan népszerűsíteni, már csak azért is, mert alapsportról van szó. A súlyemelés számos más sportágban is jelen van, szerves része annak például a súlyzós edzések formájában. A fiatalokat főleg az iskolákban kell megnyernünk magunknak, de a tömegbázis növelése végett, a súlyemelés megszerettetéséért fokozni kell a jelenlétünket a közösségi platformokon is, és a szakmai programokban, a szakemberképzésben is előbbre kell lépnünk” – mondta a tizenhétszeres magyar bajnok Gyurkovics Ferenc.

„Ahogyan szükségünk van megfelelő anyagi forrásokra, szponzorokra, és az új vezetés munkájának sikeressé tételében természetesen nagyon számítunk a sportállamtitkárság támogatására is” – jelentette ki a jogi végzettségű, Eb-ezüst- és bronzérmes, egyetemi világbajnok Nagy Péter, a hazai szövetségnek szintén a súlyemelésből érkezett új elnöke.

(Kiemelt képünkön: A lányoknál a békéscsabai Garamvölgyi Kasszandra volt az idei iskolás ob abszolút legjobbja Fotó: Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő SE)

Legfrissebb hírek

Valter Tibor: Csak szeretni kell biciklizni és gyerekekkel foglalkozni

Utánpótlássport
10 órája

Birkózás: Sillei ezüst-, Zsitovoz és Báger bronzérmes az U17-es vb-n

Utánpótlássport
10 órája

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Kosárlabda: egypontos magyar vereség az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
15 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a miskolci B-divíziós U20-as női Eb

Utánpótlássport
20 órája

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Röplabda: nyeretlen maradt az U16-os fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 20:24
Ezek is érdekelhetik